Antiszoc

Hát igen. Ma olyan kedvem volt, hogy nem volt kedvem semmihez. Ahhoz se, hogy kimozduljak, és ahhoz se, hogy itthon maradjak. Délben elmentem bevásárolni, utána meg fogtam magam, és nem engedtem el. Inkább felszálltam egy Railjetre, ami elvitt Győrig, onnan meg visszajöttem egy IC-vel.

A Railjet nem nagy kunszt. Kicsit túl steril az én magyar vasúthoz szokott világomnak, meg annak ellenére, hogy színvonalas, szerintem kicsit kényelmetlen. De a nagyobb baj az, hogy ott is összefújja a szemetet a menetszél. Odafelé kénytelen voltam két igazán bölcs autónepper társalgását hallgatni.

Győrben aztán azt mondta a Blackberry, hogy kakukk. Azért valahogy csak visszataláltam a vasútállomásra. Persze, csak azután, hogy megnéztem az egyetemet, ahova ősztől járni fogok. Öööö... Ez hadititok. Meg még nem vettek fel ugye.

Hazafelé az IC-n aztán két alulszexuált hölgyemény (van erre egy csúnyább kifejezés is, de mégsem akarok már olyan vulgáris lenni) értekezését hallgathattam végig. Az egyikük nagyon nagy dumás volt, a másik viszont cserébe a legtöbbször úgy reagált a történetekre, hogy "deeee jóóóó". Közben befaltak 3 narancsot és egy fél tepsi süteményt. Mikor Kelenföldre értünk, az egyik megjegyezte, hogy ez az utazás megint rekordot döntött a rövidségével. Hát igen, nekik. Próbálták volna az én helyemen...

Végül aztán a metrón volt egy operaénekes-jelölt, aki a kezében egy kottát tartott, és minden állomáson hallottam, ahogy dúdolta a kottát. Elég érdekesen adta elő...

Magyarország, én így szeretlek.