Ma egy kicsit pihenős nap volt. A látogatóközpontnál nagy volt a sor, nem volt kedvem végigállni. Aztán be akartam menni az űrközpontba, de hétvégén zárva, majd csak holnap mehetek be. Azaz mehetnék, mert nem megyek. Helyette irány Key West, Miami, és Fort Lauderdale.
Na most biztos vagytok páran, akik azt kérdezik, hogy az meg micsoda, mások pedig felkiáltanak, hogy mázlista. Az utóbbi igaz persze, de nem feltétlenül azért, amiért felkiáltottatok. Illetve nem elsősorban azért.
Szóval Fort Lauderdale egy Miami mellett fekvő kisváros, aminek van egy strandja, amit úgy hívnak, hogy Sebastian Beach. Nekem mondjuk eddig semmit nem mondott, de hát Rómeó súgott kicsit. Szóval az ott strandoló emberek 95%-a közülünk való, a maradék 5% pedig olyan házaspár, akit a 95% szanaszét szopat. Mármint képletesen persze.
Úgy gondolom, egyszer az életben ilyet is látni kell. Kíváncsi vagyok, milyen az a világ, ahol a kisebbség a többség, és fordítottak az erőviszonyok.
Aztán Key West ugyebár már szinte nem is Florida, annyira messze van a félsziget déli csücskétől. Viszont végig vannak hidak. Kíváncsi vagyok, milyen lesz majd szigetről szigetre ugrálni azokon a hidakon.
Most pedig még megyek és leugrom Satellite Beach-re. Vajon miről kaphatta a nevét?
Ma van a második nap, hogy bringával és vonattal jöttem dolgozni. Kicsit kómás vagyok, mert ugye olyan számokat kell látnom reggelente az órán, amelyekről eddig nem is tudtam, hogy léteznek, ellenben tegnap este a sportosság jegyében némi súlyemelést* kellett végrehajtani: át kellett mozgatni néhány* kiló* (ha ez a mértékegység, akkor bizony valójában sok ezer tonna) bájtot* néhány adathordozóról egy másikra, és ez kicsit elhúzódott.
Ettől eltekintve viszont határozottan jobb a közöm érzete. Főleg azok után, hogy megtörtént a regisztráció az A tervre is. Aminek ugye az lesz az eredménye, hogy a B tervet sajnálatos módon kénytelen leszek lefújni. Hiszen az A a nyerő. És pont.
Némi képzavarral élve, jó ideje itt a jó idő, amit annyira vártam, hogy majd mozoghassak. Ehhez képest, gondolom, az előző bejegyzésből is kiderült, hogy alig mozogtam valamit. Ahhoz, hogy ez megváltozzon, megvolt az első lépés vasárnap este, de pár perce egy újabb fontos lépésre szántam el magam.
A legtöbb időmet az vitte el, hogy itt, a gép előtt ültem, és vártam a herceget fehér lovon, négy herével. Na jó, kettővel. Ennek véget kellett vetni, különben elszaladt volna mellettem megint a nyár anélkül, hogy élveztem volna. Nem úgy.
A herceg várása jórészt kétféle fórumon történt. Az egyik a kék oldal, a másik egy chat. Néhány perccel ezelőtt mindkét helyről töröltem a regisztrációmat. Mert ez így helyes. Lehet mondani, hogy így még az esélyt se adom meg magamnak, de ez nem feltétlenül igaz. Kétségtelen, hogy szűkítettem ezzel a lehetőségeim körét, ugyanakkor más területen újabb lehetőségeket adtam magamnak.
Igazán tökös persze akkor leszek, ha ma megveszem a vonatra a bérletet, és holnaptól (ez nem az a "majd holnap" kategóriájú holnap, hanem egy naptári hónap, mint új elszámolási időszak kezdete) szeptember végéig nem autóval, hanem bringa-vonat kombinációval járok dolgozni. Ha eléggé elvetemült leszek, még erre is sor kerülhet.
De a lényeg mégiscsak az, hogy egy csomó haszontalan időtöltéstől szabadítottam meg magam. Most már nem hivatkozhatok arra, hogy nincs időm mozogni. Csináltam magamnak. A cél pedig 80 kg, és ahogy mondani szokás, pép testben pép lélek. Persze ennek Florida és az amerikai kaja némiképp keresztbe tesz majd... De erre majd gombot varrunk akkor.
Apropó, Florida. A fő attrakció megtekintésére három tervet állítottam fel. Nevezzük őket A, B, és C tervnek. Esélyeket nem vagyok hajlandó latolgatni, de tegnap regisztráltam a B tervre. Hogy minek, azt nem tudom, mert úgyis az A lesz a nyerő. Én tudom.
a nyárnak. Vessünk számot. Háromszáztizennyolc. Ja nem így. Akkor máshogy. De aki számot vet, az mit arat?
Naszóval.
Először is barnultam és fogytam. Itt-ott már látszanak az izmaim, és egyre jobb érzés tükörbe nézni. Ez adja a motivációt a folytatáshoz, amit pár hét szünet után néhány napja meg is kezdtem. Már 91 és 92 közé áll be a mérleg. Cél: 78-80-82 környéke. Március végén, április elején, amikor az egészet kezdtem, 105 voltam. Ja, 186 centi magas vagyok. És hogy mivel értem el ezt az eredményt? Kicsit változtattam a kajám összetételén (a mennyiségén alig-alig), és elkezdtem sokat mozogni. Nagyon sokat. Hiszen a fogyás ugyebár csak úgy érhető el, ha több energiát használunk fel, mint amennyit beviszünk. Ha viszont egész nap punnyadunk és a kaját csökkentjük, attól nem a zsírunk fogy, csak az izmaink sorvadnak el. A szervezetünk az éhezést ugyanis úgy értékeli, hogy valami változás állt be a környezetében, nincs elegendő tápanyag, és még többet kell tartalékolnia a jövőre. Azaz a zsír nem fogy, de energiára mégiscsak szükség van, így hát az izmok fogynak. Szóval (Lenin után szabadon): mozogni, mozogni, mozogni. Ja, és a kulcs: mozgás után enni. Ha az ember mozgás előtt eszik, akkor (amellett, hogy nem túl kellemes teli hassal mozogni) a szervezet a hirtelen kapott energiát használja fel a mozgásra, és nem a tartalékolt zsírt égeti. Ezzel szemben, ha mozgás után eszünk, akkor a mozgással a zsírt égetjük, a kajával bevitt tápanyag pedig ráadásként nagyrészt a kimerült izmainkat építi. (Főleg, ha egy falatka csokival feldobjuk egy kicsit a vércukorszintünket.) Dupla haszon.
Kajailag? Sok zöldség, gyümölcs, és kevés fehér kenyér, tészta. Mindkettő szénhidrátforrás, amire a szervezetnek szüksége van (a szénhidrátszegény diéták éppen ezért alapvetően veszélyesek), csakhogy a fehér tészták olyan szinten távolodtak el az eredeti búzától (főként a korpa, mint rostforrás leválasztása miatt), hogy az emberi szervezetet nem kis mértékben megviseli a fogyasztásuk. Csak hát nagyon finomak - éppen ezért számomra ez volt a legnagyobb áldozat. A teljes kiőrlésű lisztből készült pékáruk rendben vannak, de ezekkel vigyázni kell, mert van köztük olyan, amelyik csak néhány százalékban tartlmaz teljes kiőrlésű lisztet, viszont a jogszabályok szerint már rájuk lehet írni, hogy teljes kiőrlésűek. A főzelékek is jöhetnek, bár a rántás miatt általában tartalmaznak némi lisztet, amivel ugyanaz a baj, mint a fehér kenyérrel és a fehér tésztával. Aztán persze a húsok is kellenek, bár nem feltétlenül a zsírban tocsogós fajtából. De igazából a zsírszegénység is relatív, mert a szervezetnek zsírokra is szüksége van. Meglepő módon a hiper-szuper-extrán feldolgozott növényolajipari termékek (margarinok és társaik) nem jók, és nem használnak. A sok gyártási adalék (lásd még szintetikus kutyaszar, alias SzKSz, by Appppppukám Világa) miatt ugyanis a szervezet nem nagyon tud velük mit kezdeni. Így hát én igyekszem egyféle olajra korlátozni a növényi eredetű zsiradékaimat, ez pedig az extra szűz olívaolaj. Salátákra öntet helyett kiváló és finom. Tejtermékből szintén érdemes a minél kevésbé feldolgozottabbakat választani.
Ennyit az Enkimas Update-ről. :D
Folytatva a sort, megtanultam úszni. Mármint gyorsúszni, mert háton korábban se volt nagy gondom, igaz, abban is technikásodtam. Talán ez meglepő, hogy nem tudtam úszni, annak tudatában pedig még inkább, hogy ez volt a harmadik kísérlet, hogy megtanuljak. Nem tudom, mi lehetett a baj, de eddig nem sikerült senkinek megszerettetnie velem a vizet. Eddig, és ez már a múlté. Holnap újraindulnak az úszóedzések, a cél az, hogy jövőre átússzam a Balatont. Persze mindent csak fokozatosan: először strandátúszás (2 km), aztán öbölátúszás (asszem 3,5 km - de erről majd egy külön posztban egyszer talán megemlékezem Besenyő István előadásában is), és ha ezeket gond nélkül vettem, akkor balatonátúszás. Ha nagyon formában leszek, akkor utána balcsi-körbebringázással. Akkor már csak a maratoni futás hiányzik a végéről, hogy ironman legyek. :D Egyelőre viszont a futással nagyon nem vagyok kibékülve, szóval az ironmanség várat magára.
Ha már bringa... Újrakezdtem a bringázást, igaz, ez még tavasszal volt. A balcsikerülés a szar idő miatt a tervezett időpontban ugyan elmaradt, de ha most hétvégére visszatér a jó idő, akkor vasárnap megyek. A biciklizés nekem valahogy olyan szabadságot ad, mint semmi más. Talán a sok szép emlék miatt, nem tudom, de tény, hogy szeretem.
Aztán a nagy újdonság, a kajak. Egyszerűen imádom. Eredetileg azért kezdtem el, hogy a bringázás (ami alapvetően az altestet mozgatja meg) és az úszás (ami a teljes testet átmozgatja) mellett legyen egy olyan sportág is az életemben, ami a felsőtestemet dolgoztatja meg. Azt hiszem, megtaláltam, azt pedig különösképpen örömömre szolgált felfedezni, hogy a lábam és a hasam is mennyire dolgozik közben. Arról nem is beszélve, hogy néha hosszú perceken át csak sodródom a vízzel, és élvezem a körülöttem lévő tájat, a csendet, a természet harmóniáját, és a vízből áradó hihetetlen nyugalmat. A lakótelep után maga az élet. Ha így megy tovább, a házam valahol a vízparton lesz.
Nem mehetek el szó nélkül nagy szenvedélyem, a fotózás mellett. Közel 3000 fényképet és jónéhány videót toltam az 5D2-vel, és szerelmes vagyok belé (L). Az új gép és a kiegészítők kicsit megterhelték a pénztárcámat, de aggodalomra semmi ok, és annyi endorfint termeltem már velük, hogy simán megérte. Elég csak a nagy útifotózásokra vagy az Öcsivel és Ricsivel eltöltött délutánra gondolni.
És végül jártam jónéhányszor külföldön: Törökországban, Norvégiában, Skóciában, és múlt héten ugye a szomszédokban. Megtapasztaltam, hogy máshol mennyire más a MÁS világ, és elgondolkoztam, hogy jobb lenne-e. Igazából igen, csak ugye emlékeztek, mit énekelt Rádiós a Padláson? Nem? Hát akkor hallgassátok meg.
Holnap pedig Itt van az ősz, itt van ujra, S szép, mint mindig, énnekem. Tudja isten, hogy mi okból Szeretem? de szeretem.
Felülről lefelé: cseh, szlovák, osztrák, szlovén. Mindössze 18-19 órán belül begyűjtve mind a négy.
Ha valaki esetleg akar a felsorolt országok valamelyikébe (mindegyiket most nem vállalom be) utazni a következő néhány napban, szóljon bátran, és mehetünk. Van érvényes matricám.
Ja, a hétvége foglalt, balcsi-körbebringázást tervezek.
Ennyi kilométert tettem meg tegnap reggel 4:30 és ma 23:00 között. Szeretném felhívni a figyelmet a "Nefürgyéle" c. bejegyzés és az indulás időpontja közötti különbségre, ami egészen pontosan azt jelenti, hogy mindössze 3 és fél óra alvás után indultam útnak.
Még mindig: nooooormális?
Az úgy volt, hogy a tervek szerint egy barátommal Csehországba mentünk volna fotózgatni, mert miért ne. Már elég rég megbeszéltük. S így is lőn: tegnap reggel fél 7 körül hagytuk el az országot, és 8-kor már Brno mellett voltunk. Azon a környéken töltöttük az egész napunkat, és bátran állíthatom, nagyon jól sikerült.
Este hétkor azonban egy váratlan fordulat állt be a tervben (hogy egy másik barátomat idézzem: "a terv az, hogy majd improvizálunk" - ezúttal ez tökéletesen sikerült). Úgy döntöttünk, hogy a szeptemberre tervezett szlovén kirándulásunkat előrébb hozzuk egy kicsit, és az éjszaka leple alatt átnyargalunk délnyugati szomszédainkhoz.
Ismételten: nooooormális?
Az elhatározást tettek követték, többek között egy tankolás. Erősen kellemes meglepetéssel: magyar benzinkutassal. Csehországban. Nálysz.
Szlovákia és Pozsony fele mentünk. A szlovák-osztrák határon akartam osztrák autópályamatricát venni, amikor is az első kellemetlen meglepetés ért: nem lehetett kártyával fizetni. NONSZENSZ (by Öcsi)! Vissza kellett fordulni Pozsonyba. Szerencsére a GPS meg tudta mondani, hogy hol van a legközelebbi bankautomata. Ahol következett a második meglepi: az UniCredit automatája nem volt hajlandó pénzt kiadni. Már épp a hazaindulást kezdtem fontolgatni, de szerencsére pár sarokkal arrébb volt egy OTP-s automata, ami ráadásul még magyarul is beszélt, és minden gondolkodás nélkül megajándékozott 30 euróval - természetesen a bankszámlám terhére. Nálam ez az első plusz pont az OTP-nek, de ez most nagyon nagy.
Innentől kezdve nem volt megállás. Illetve mégis: Bécs után annyira rám tört az álmosság, hogy kénytelen voltam félreállni egy pihenőnél, és aludni fél órát. Ekkor már éjfél körül voltunk, és 20 óra ébrenlét után egyszerűen nem tudtam tovább nyitva tartani a szemem. Az a fél óra viszont csodálatos hatással volt rám: hajnali 2-re simán, minden gond nélkül levezettem Szlovéniába, Maribor alá kicsivel. Itt felvertük sátrunkat az éjszakázáshoz: hátra döntöttük az üléseket az autóban. Reggel fél 9-kor meglepően kipihenten ébredtünk, és elkezdtük a szlovén fényképezést.
Magyarországra este fél 8 körül léptünk be. Aztán kiderült, hogy a bajánsenyei határátkelőtől Budapestre a leggyorsabb út Szlovénián keresztül vezet. De nem ám abba az irányba, amerről jöttünk, hanem a 86-os út és a kis szlovéniai kunkor után Tornyiszentmiklós felé. Innentől kezdve már csak pár röpke órácska, és máris újra itthon lehettem kedvenc fatornyos kis fővárosunkban.
Persze a teljes szétesés határán, úgyhogy be is fejezem ezt a bejegyzést, és kockásra alszom a fejem. Jó lenne, ha ezt a hasammal is ilyen egyszerűen el tudnám intézni. Jóccakát!
Hazaértem, megfürödtem. 3 nap után először. Mi tagadás, egész érdekes bukém lett a végére.
No de:
- 110 km a vízen, - örvények a Dunán, - 2 éjszaka a sátorban, - töménytelen mennyiségű hülyeség, - még több szúnyog, - egy igen jó társaság, - és végül, de nem utolsósorban egy nagy kaland
megér egy kis bűzt. Nemdebár? Dedebár.
Szóval igen tisztelt hölgyeim és uraim, mától kezdve Csepelsziget-kerülő vagyok. Most pedig megyek aludni, mert pár óra, és indulunk Csehországba. Jóccakát.
Megvolt a hétvége, leadtam a hajót. Tegnap több mint három órát voltam a vízen, ma kettőt. A holtágról holtágra ugrálás sajnos elmaradt, mert ma nem sikerült megfelelő helyet találni a másik holtágon a hajó vízre tételéhez. Így hát visszamentem ugyanoda, ahol tegnap voltam.
Tegnap ragyogó napsütésben eveztem szinte végig. Ennek meg is lett az eredménye: a vállaim kicsit megpörkölődtek. Amikor elindultam, még felhős idő volt, ezért nem pakoltam be a naptejet. Aztán meg kisütött a nap... Mondjuk annyira nem brutálisan, úgyhogy pár nap, és el is múlik, talán hámlás nélkül.
Ma kisebb kanyart mentem, de a végén elkezdett dörögni az ég, úgyhogy belehúztam, hogy mielőbb kiköthessek. Jól el is fáradtam a végére, talán ennek is köszönhető, hogy a végén egy olyan mutatványt sikerült bemutatnom, amit eddig még nem. Nevezzük nevén a gyereket: kiszállás helyett beleborultam a vízbe. De sebaj, ezt is ki kellett próbálni. Anyázás helyett mosoly ült ki az arcomra.
Megemeltem a hajó orrát, kifolyt belőle a víz, visszafordítottam a talpára, és kitettem a partra. Aztán én is kimásztam. A közönségre csak mosolyogtam, pedig még meg se tapsoltak. Igazán megtehették volna, ilyen performanszot nem mindennap látnak.
Még odakintről cseteltem valakivel, megbeszéltük, hogy találkozunk. Ez megtörtént tegnap este, aztán ma újra. A tegnap esti randi után még úgy éreztem, folytatni kell, aztán a randi egy telefonhívásban folytatódott, és akkor valahogy már nem volt olyan jó. Azért ma elmentem a randira újra, és ahogy autóztunk, tudatosult bennem, hogy mégse kéne erőltetni a dolgot. Nyilván nem csak a 14 év korkülönbség miatt, de valahogy nem működött köztünk a kommunikáció.
Ma tudatosult bennem, hogy a hónap hátralévő fele egy icipicit zsúfolt lesz. Jövő héten hétfőtől csütörtökig Norvégia, pénteken tüzijáték, szombat-vasárnap kajaksuli, utána hétfő-kedd Csehország, szerda pihi illetve megint Skócia egészen péntekig, végül a hetet egy Balaton körüli bringázással szeretném zárni. Ha az életnek van humorérzéke, akkor már csak kibaszásból is most hoz össze valakivel, nehogy ki tudjuk élvezni.
Most pedig Boratot nézek, BluRay-en, HD-ben. A minőség csodás, leesik az állam, de tényleg. Viszont nagyon fárasztó.
Na, még egy gyors bejegyzés, még mielőtt véget ér a hét, és holnap álmos fejjel elrepülök a messzeségbe.
Tegnap, tehát szombaton repülőnapra mentem néhány kollégával-baráttal. Vonattal mentünk, mert egyrészt utáljuk a dugóban ácsorgást, másrészt így némi alkoholos ital sem volt kizárható. Ebből részemről végül annyi lett, hogy induláskor a vonaton felszolgált egy pohár bort fogyasztottam el. Igen, ez egy ilyen vonat volt, a repnapi különvonat, más néven Farkas Bertalan Expressz. Személyesen ott volt a nagy ember is a vonaton, és előadott, dedikált, stb.
A repüőnap jól telt, a kezdeti köd és a felhők gyorsan eloszlottak, és egy igen látványos programot sikerült majdnem végignézni. Azért csak majdnem, mert a tisztelt MÁV Nosztalgia Kft-nek sikerült úgy megszerveznie a különvonatot, hogy éppen a leglátványosabb részről maradtunk le. Nevezetesen a MiG-29-esek és a Gripenek szimulált harcáról, amellyel elbúcsúztak a szovjet nagyvasak a magyar légtértől. Viszont így is sikerült néhány dobhártyaszaggató-mellkasrezonáltató utánégetős bemutatórepülést végignézni, amikor borsózott a hátam az audiovizuális gyönyörtől.
A vonaton volt mégvalaki, akivel találkoztam. Egy régebbi vonatozásunk alkalmával ismerkedtem össze vele, és bár sose derült ki, hogy közülünk való-e, vagy sem, de azért a facebookon az ismerősei elég árulkodóak voltak. Meg a megérzésem, a radar. Facebookon kb. 2 üzenetet váltottunk, azóta nem reagált az üzeneteimre. Most a vonaton pedig már nem csak, hogy nem akart megismerni, de még magázott is. Aztán amikor mondtam, hogy mi már ismerjük egymást, akkor beismerte, hogy igen, de magázódott tovább. Ezen felbuzdulva, amikor hazajöttem, törölni akartam fb-n az ismerősök közül, de már nem volt fent... Mindenesetre ehhez a viselkedéshez no comment.
Ma pedig tulajdonképpen egy eseménytelen punnyadós-pihenős nap volt. Délelőtt elmentem vásárolni, közben ment a mosógép és a mosogatógép. Utána pedig megcsináltam Öcsi és Ricsi egyhetes képeit, és cseteltem. Igen, ismét ezt a roppant hasznos tevékenységet sikerült űznöm... Ha helyette bringára ültem volna, és kimentem volna megint kajakozni, sokkal beljebb lennék.
Ma este megint elmentem kajakozni, ezúttal egy kollégával. Nem döntögettünk rekordokat, és a végén eláztunk. Ja, és megkedveltem a Puffint. Nem kicsit.
De gyárékék!
Hogy milyen ááááálllllat érzés a vízen elázni! Nem tudom, mi történt, de olyan isteni nyugalom áradt szét bennem, amikor elkezdett esni az eső, hogy alig tudom szavakba önteni. Nagyon rég éreztem ilyesmit, fülig ért a szám, mosolyogtam, sőt, hangosan nevettem, és közben szinte kicsordultak a könnyeim az örömtől.
Hiába, a víz: őselem. Csodálatos érzés volt, akarok ilyet, méééég.
Megvolt az idei első vitorlázás. A naptejet bekészítettem, de természetesen nem volt rá szükség. Már azon kezdtünk gondolkozni, hogy az eső miatt valami egész mást csinálunk inkább, amikor is kibújtam a hajóból, és csodák csodájára elállt az égi áldás. A törpiek egyből el is kezdték imába foglalni a nevem, és egyben jól lecsesztek, hogy miért nem jöttem ki előbb. Később aztán volt még egy kis eső, de ez már nem tartott vissza bennünket, kihajóztunk. Ügyesen, motor nélkül.
Két hajóval, merthogy időközben többen lettünk. Fiúk és lányok is. Hetero állatok, ahogy Öcsi szokott fogalmazni. Bár nem tudom, hogy ez a jelző mennyiben helytálló, mert volt egy srác, aki olyan buzis hanghordozással beszélt, hogy egyszerűen kirázott tőle a hideg. Pedig én aztán sokmindent bírok, még a metttttált is. Köszönjük, Emese.
3-4 órát lehettünk kint a vizen. Aztán kikötöttünk, hogy én elérjem a vonatomat, és volt még néhány ember, aki elköszönt a társaságtól. A többiek egy hajóval mentek ki újra. Persze szakadó esőben, mert akkor kell kimenni a vízre, amikor jól esik. Höhö.
Fél órája vagyok itthon, azóta lefürgyöttem, és ettem egy almát, mert gyümölcshiányom volt. Most meg nem tudom eldönteni, hogy földrengés van, vagy csak ennyire hozzászoktam az imbolygó hajóhoz.
