Vége

a nyárnak. Vessünk számot. Háromszáztizennyolc. Ja nem így. Akkor máshogy. De aki számot vet, az mit arat?

Naszóval.

Először is barnultam és fogytam. Itt-ott már látszanak az izmaim, és egyre jobb érzés tükörbe nézni. Ez adja a motivációt a folytatáshoz, amit pár hét szünet után néhány napja meg is kezdtem. Már 91 és 92 közé áll be a mérleg. Cél: 78-80-82 környéke. Március végén, április elején, amikor az egészet kezdtem, 105 voltam. Ja, 186 centi magas vagyok. És hogy mivel értem el ezt az eredményt? Kicsit változtattam a kajám összetételén (a mennyiségén alig-alig), és elkezdtem sokat mozogni. Nagyon sokat. Hiszen a fogyás ugyebár csak úgy érhető el, ha több energiát használunk fel, mint amennyit beviszünk. Ha viszont egész nap punnyadunk és a kaját csökkentjük, attól nem a zsírunk fogy, csak az izmaink sorvadnak el. A szervezetünk az éhezést ugyanis úgy értékeli, hogy valami változás állt be a környezetében, nincs elegendő tápanyag, és még többet kell tartalékolnia a jövőre. Azaz a zsír nem fogy, de energiára mégiscsak szükség van, így hát az izmok fogynak. Szóval (Lenin után szabadon): mozogni, mozogni, mozogni. Ja, és a kulcs: mozgás után enni. Ha az ember mozgás előtt eszik, akkor (amellett, hogy nem túl kellemes teli hassal mozogni) a szervezet a hirtelen kapott energiát használja fel a mozgásra, és nem a tartalékolt zsírt égeti. Ezzel szemben, ha mozgás után eszünk, akkor a mozgással a zsírt égetjük, a kajával bevitt tápanyag pedig ráadásként nagyrészt a kimerült izmainkat építi. (Főleg, ha egy falatka csokival feldobjuk egy kicsit a vércukorszintünket.) Dupla haszon.

Kajailag? Sok zöldség, gyümölcs, és kevés fehér kenyér, tészta. Mindkettő szénhidrátforrás, amire a szervezetnek szüksége van (a szénhidrátszegény diéták éppen ezért alapvetően veszélyesek), csakhogy a fehér tészták olyan szinten távolodtak el az eredeti búzától (főként a korpa, mint rostforrás leválasztása miatt), hogy az emberi szervezetet nem kis mértékben megviseli a fogyasztásuk. Csak hát nagyon finomak - éppen ezért számomra ez volt a legnagyobb áldozat. A teljes kiőrlésű lisztből készült pékáruk rendben vannak, de ezekkel vigyázni kell, mert van köztük olyan, amelyik csak néhány százalékban tartlmaz teljes kiőrlésű lisztet, viszont a jogszabályok szerint már rájuk lehet írni, hogy teljes kiőrlésűek. A főzelékek is jöhetnek, bár a rántás miatt általában tartalmaznak némi lisztet, amivel ugyanaz a baj, mint a fehér kenyérrel és a fehér tésztával. Aztán persze a húsok is kellenek, bár nem feltétlenül a zsírban tocsogós fajtából. De igazából a zsírszegénység is relatív, mert a szervezetnek zsírokra is szüksége van. Meglepő módon a hiper-szuper-extrán feldolgozott növényolajipari termékek (margarinok és társaik) nem jók, és nem használnak. A sok gyártási adalék (lásd még szintetikus kutyaszar, alias SzKSz, by Appppppukám Világa) miatt ugyanis a szervezet nem nagyon tud velük mit kezdeni. Így hát én igyekszem egyféle olajra korlátozni a növényi eredetű zsiradékaimat, ez pedig az extra szűz olívaolaj. Salátákra öntet helyett kiváló és finom. Tejtermékből szintén érdemes a minél kevésbé feldolgozottabbakat választani.

Ennyit az Enkimas Update-ről. :D

Folytatva a sort, megtanultam úszni. Mármint gyorsúszni, mert háton korábban se volt nagy gondom, igaz, abban is technikásodtam. Talán ez meglepő, hogy nem tudtam úszni, annak tudatában pedig még inkább, hogy ez volt a harmadik kísérlet, hogy megtanuljak. Nem tudom, mi lehetett a baj, de eddig nem sikerült senkinek megszerettetnie velem a vizet. Eddig, és ez már a múlté. Holnap újraindulnak az úszóedzések, a cél az, hogy jövőre átússzam a Balatont. Persze mindent csak fokozatosan: először strandátúszás (2 km), aztán öbölátúszás (asszem 3,5 km - de erről majd egy külön posztban egyszer talán megemlékezem Besenyő István előadásában is), és ha ezeket gond nélkül vettem, akkor balatonátúszás. Ha nagyon formában leszek, akkor utána balcsi-körbebringázással. Akkor már csak a maratoni futás hiányzik a végéről, hogy ironman legyek. :D Egyelőre viszont a futással nagyon nem vagyok kibékülve, szóval az ironmanség várat magára.

Ha már bringa... Újrakezdtem a bringázást, igaz, ez még tavasszal volt. A balcsikerülés a szar idő miatt a tervezett időpontban ugyan elmaradt, de ha most hétvégére visszatér a jó idő, akkor vasárnap megyek. A biciklizés nekem valahogy olyan szabadságot ad, mint semmi más. Talán a sok szép emlék miatt, nem tudom, de tény, hogy szeretem.

Aztán a nagy újdonság, a kajak. Egyszerűen imádom. Eredetileg azért kezdtem el, hogy a bringázás (ami alapvetően az altestet mozgatja meg) és az úszás (ami a teljes testet átmozgatja) mellett legyen egy olyan sportág is az életemben, ami a felsőtestemet dolgoztatja meg. Azt hiszem, megtaláltam, azt pedig különösképpen örömömre szolgált felfedezni, hogy a lábam és a hasam is mennyire dolgozik közben. Arról nem is beszélve, hogy néha hosszú perceken át csak sodródom a vízzel, és élvezem a körülöttem lévő tájat, a csendet, a természet harmóniáját, és a vízből áradó hihetetlen nyugalmat. A lakótelep után maga az élet. Ha így megy tovább, a házam valahol a vízparton lesz.

Nem mehetek el szó nélkül nagy szenvedélyem, a fotózás mellett. Közel 3000 fényképet és jónéhány videót toltam az 5D2-vel, és szerelmes vagyok belé (L). Az új gép és a kiegészítők kicsit megterhelték a pénztárcámat, de aggodalomra semmi ok, és annyi endorfint termeltem már velük, hogy simán megérte. Elég csak a nagy útifotózásokra vagy az Öcsivel és Ricsivel eltöltött délutánra gondolni.

És végül jártam jónéhányszor külföldön: Törökországban, Norvégiában, Skóciában, és múlt héten ugye a szomszédokban. Megtapasztaltam, hogy máshol mennyire más a MÁS világ, és elgondolkoztam, hogy jobb lenne-e. Igazából igen, csak ugye emlékeztek, mit énekelt Rádiós a Padláson? Nem? Hát akkor hallgassátok meg.



Holnap pedig
Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.