Reggel 5-kor akartam kelni. Még mindig nem tudom, mi történt, de amikor spontán kinyitottam a szemem, 6:45-öt mutatott az óra. Nem nyomtam le semmit, az egyik telefon az ágy mellett, ahova este tettem (mindig beviszem az ágyba a szundi funkcióval), a másik az íróasztalon. Nagy kapkodással 20 perccel később már a taxiban ültem, és 7:25-kor Ferihegyen álltam a check-in pult előtt. Épp időben, mert a gép 8:25-kor indult, és ugyebár "az utas a járat indulása előtt legkésőbb egy órával kérheti felvételét". Persze nagy gáz nem lett volna, ha kicsit kések, mert otthonról pár pillanat alatt nyomtam egy online check-int. De akkor sem szeretek az utolsó pillanatban érkezni.
A tranzitban reggelizve felfigyeltem egy piros pólós srácra, meg egy csomó öltönyös fickóra. Egy csapatba tartoztak. Mennyi jó pasi! Komolyan, szinte kiolvadt a műszál az alsógatyámból. Azon fantáziáltam, hogy ha én a 20F-en ülök, jó lenne, ha a piros pólós mondjuk a 20E-re huppanna le mellém. Ekkorát még életemben nem szoptam (pedig... :P), mert bizony pont a 20E-re szólt a jegye, viszont az enyém nem a 20F-re, hanem a 20A-ra. Maradtak a lopott pillantások. :S Egyébként az elcsípett párbeszédfoszlányok alapján egy focicsapat lehetett.
Más.
Szomorúan konstatáltam, hogy kifogytam a ruháimból. Nem abban az értelemben, hogy nincs egy rongyom, amit felvegyek, hanem hirtelen túl nagyok lettek rám. Tavasszal vettem egy farmert a zusában, és ma az volt rajtam. Itt-ott nézegettem a tükörképemet, és elszégyelltem magam, hogy ilyen igénytelenül sikerült felöltöznöm. Szabályosan lógott rajtam a gatya. Meg az ing is mintha kicsit bő lett volna. Ezt csak tetézte, hogy a reggeli kapkodás miatt nem volt időm rendbeszedni a képemet, és erős szakállal indultam útnak. És akkor a pénteken esedékes fodrászkodást még nem is említettem. Igénytelenül néztem ki, na.
Útközben Barbibébit olvastam. Eddig elég vegyes gondolataim vannak a könyvről. Az első néhány tíz oldal mintha egy reklámkiadvány lenne, csak úgy záporoznak a márkanevek. Kb. a felén vagyok túl, reggel a 88. oldalnál tartottam, most a 290. körül. Itt-ott pongyola fogalmazás, apróbb magyartalanság és szám-személy egyeztetési problémák, de maga a cselekmény nem rossz. Mondjuk a romantikusok regényeihez szokott énemnek kissé túlságosan 21. századi. Ráadásul önmagamat nem tudom meghazudtolni, és jobban izgat az, hogy vajon Simon és Krisz összejönnek-e (lécciléccilécciiii, kár lenne értük), mint az, hogy kit kell megtalálni Barbibébi videonaplójában. Val.
A tranzitban reggelizve felfigyeltem egy piros pólós srácra, meg egy csomó öltönyös fickóra. Egy csapatba tartoztak. Mennyi jó pasi! Komolyan, szinte kiolvadt a műszál az alsógatyámból. Azon fantáziáltam, hogy ha én a 20F-en ülök, jó lenne, ha a piros pólós mondjuk a 20E-re huppanna le mellém. Ekkorát még életemben nem szoptam (pedig... :P), mert bizony pont a 20E-re szólt a jegye, viszont az enyém nem a 20F-re, hanem a 20A-ra. Maradtak a lopott pillantások. :S Egyébként az elcsípett párbeszédfoszlányok alapján egy focicsapat lehetett.
Más.
Szomorúan konstatáltam, hogy kifogytam a ruháimból. Nem abban az értelemben, hogy nincs egy rongyom, amit felvegyek, hanem hirtelen túl nagyok lettek rám. Tavasszal vettem egy farmert a zusában, és ma az volt rajtam. Itt-ott nézegettem a tükörképemet, és elszégyelltem magam, hogy ilyen igénytelenül sikerült felöltöznöm. Szabályosan lógott rajtam a gatya. Meg az ing is mintha kicsit bő lett volna. Ezt csak tetézte, hogy a reggeli kapkodás miatt nem volt időm rendbeszedni a képemet, és erős szakállal indultam útnak. És akkor a pénteken esedékes fodrászkodást még nem is említettem. Igénytelenül néztem ki, na.
Útközben Barbibébit olvastam. Eddig elég vegyes gondolataim vannak a könyvről. Az első néhány tíz oldal mintha egy reklámkiadvány lenne, csak úgy záporoznak a márkanevek. Kb. a felén vagyok túl, reggel a 88. oldalnál tartottam, most a 290. körül. Itt-ott pongyola fogalmazás, apróbb magyartalanság és szám-személy egyeztetési problémák, de maga a cselekmény nem rossz. Mondjuk a romantikusok regényeihez szokott énemnek kissé túlságosan 21. századi. Ráadásul önmagamat nem tudom meghazudtolni, és jobban izgat az, hogy vajon Simon és Krisz összejönnek-e (lécciléccilécciiii, kár lenne értük), mint az, hogy kit kell megtalálni Barbibébi videonaplójában. Val.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Most szólj hozzá!