Körömrágás

Nagyon sokáig rágtam. Nem idegességemben, hanem amikor megnőtt, így "nyestem" vissza. A fogaim mindig kéznél voltak, és jobban bíztam bennük, mint a bal kezemben, ami elég sután irányítja az ollót.

Ez egyébként elég érdekes, írásban, meg általában a finom mozdulatokat igénylő dolgokban jobbkezes vagyok, ellenben a kapát vagy az egyéb, nagyobb méretű kétkezes szerszámokat (khm) balkezesen fogom. Kivéve a kaszát (igen, k-val), mert abból még nem találkoztam balkezessel.

Visszatérve a körömrágásra, egy gyakorló pszichológus (na és természetesen Őszinte Srác :P) nyilván ebből mindenféle öncsonkító hajlamot olvasna ki. Lehet, hogy tudat alatt valahol tényleg úgy is van?

Mindenesetre egy ideje már nem rágom a körmömet. Rájöttem, hogy suta balkéz ide vagy oda, ollóval sokkal esztétikusabban lehet megformázni a karmaimat. Mondjuk eszembe nem jutna ezt megnézni először egy pasin, de ki tudja, biztos van olyan is, akinek ez az első.

Nekem inkább az arc, az arckifejezés, netán a mosoly. Érdekes, sokan azt mondják, hogy a szemet nézik meg először. Be kell vallanom, arra se nagyon emlékszem, hogy a nagy szerelmeimnek milyen színű szeme volt. Pedig amikor szerelmes vagyok, imádom, ha elveszhetek a párocskám szemeinek mélyében. De akkor már nem a színe számít.

A blogtalálkozó résztvevőinek szemszínére se emlékszem. De több arcra nagyon is. Egyre különösképpen.