Ti tudtátok, hogy a Roxy-n minden délután 4-től 5-ig a 90-es évek zenéi szólnak? Ma az autóban ülve váltogattam az állomásokat, mert se a Petőfin, se a Rádió 1-en, de még a Juventus-on se volt semmi értelmes zene. A Roxy-n pedig valami olyasmi szólt, amire nagyokat örjöngtünk anno a középiskolában. Tudjátok, azok voltak azok az évek, amikor kezdtek beszélni valami csodálatos izéről, aminek a neve Internet. Amikor a zenék még nem mp3-ban terjedtek a torrentoldalakon, hanem az MTV-ről vettük fel őket magnókazettára, amik aztán sustorogva üvöltötték az osztálykiránduláson a busz hátsó üléséről, hogy fájnd önádö véj tú mí, fájnd önádö véj end szet mék mí frí...
Hú, de öreg vagyok.
Na de, egyszer csak megszólalt egy Paul Oakenfold-szám. A címére nem emlékszem, de egyből beugrott az, hogy 5 éve mennyire oda voltam valakinek a blogjáért, aki mennyire imádta az akkori nagy Oakenfold-slágert.
Aztán mennyire eltűnt ő is. És amikor később chaten találkoztunk, kiderült, hogy mekkora... Áhh, hagyjuk.
A zene továbbra is tetszik, kár, hogy ő jut róla eszembe.
Hú, de öreg vagyok.
Na de, egyszer csak megszólalt egy Paul Oakenfold-szám. A címére nem emlékszem, de egyből beugrott az, hogy 5 éve mennyire oda voltam valakinek a blogjáért, aki mennyire imádta az akkori nagy Oakenfold-slágert.
Aztán mennyire eltűnt ő is. És amikor később chaten találkoztunk, kiderült, hogy mekkora... Áhh, hagyjuk.
A zene továbbra is tetszik, kár, hogy ő jut róla eszembe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Most szólj hozzá!