Névnap

Ma van Emma névnapja. Ugye senki nem felejtette el megköszönteni a jobb kezét? Vagy a balt, kinek-kinek ízlés szerint.

Error

14 kiló fogyás után eljönni egy konferenciára, ami tipikusan a zabálásról szól, nem jelent túl sok jót az álmoskönyv szerint.

Miguel továbbra is tetszik, ma már beszélgettünk ebéd közben. De igazából tegnap este a buszon, a dugóban araszolgatás közben bámészkodva rájöttem, hogy annyi jó faszi flangál itt az utcákon, hogy nem kéne korlátok közé szorítani magam, és csak rá csorgatni a nyálamat. Más nyilván úgyse lesz, hacsak be nem tévedek "véletlenül" egy fürdőbe. Ahhoz meg nem ittam elég bátorra magam tegnap este se. Pedig benyeltem egy kis vodkát meg egy kis oroszlántejet, ami olyan ízű, mint a görögök ouzo-ja, és azt mondják rá, hogy azért oroszlántej, mert igazán férfinak kell lenni hozzá, hogy megigya az ember. Mondjuk a vodka engem jobban fejbekólintott.

Holnap megint Bursa, a szombati program egyre bővül. Most ott tartunk, hogy Taksim, Galata, bazársor, Hagia Sofia, Kék Mecset, Topkapi, Héttorony. Az első kettő kivételével minden az óváros, az egykori Konstantinápoly része. Tegnap mellesleg ott voltunk vacsorázni egy Kr. e. 330-ban épült ciszternában. Odafele másfél óra volt az út, visszafele 10 perc. Viszont amikor sétálgattunk a Kék Mecset mellett, egyszerűen magával ragadott az isztambuli életérzés. Imádom ezt a várost. Hiányozni fog.

Helyzetjelentés

Szünet van a konferencián, odakint ordít a müezzin, én meg a gayromeo-t bújom. Mertmivelhogy tegnap este visszaregeltem. :)

Jahaaaaj, és Miguel (akiről tegnap írtam) olyan szép. Tuti, hogy közénk való, a mozgása, a gesztusai, minden erre utal. És olyat szemeztünk tegnap este... A hülye cigi helyett igazán szívhatna mást is. :P

Konf

Elkezdődött a konferencia. Túl sok minden eddig nem történt, ám egy igen érdekes előadáson máris részt vehettem. Sir Ranulph Fiennes tartotta, aki elsőként kerülte meg a Földet úgy, hogy közben mindkét sarkvidéket átszelte és mindkét sarkot érintette. Vagy éppen hét egymást követő napon hét maratont futott le hét különbötő kontinensen. Mondjuk azt nem tudom, hogy a hét földrész hogy jön ki - ha Észak- és Dél-Amerikát külön kontinensnek veszem, akkor is kell hozzá az Antarktisz. Ott meg maratont futni eléggé necces lehet. Nem, mintha nem nézném ki belőle.

Előadásának témája a motiváció és a képzelet határtalansága volt. Nagyon élveztem a nem kevés abszurd humorral fűszerezett műsort. A közönség többször is dőlt a röghögéstől, szó szerint. Egyszer éppen a vadvizi evezésről beszélt és mutatott képeket, majd hozzátette, hogy az egyik hajót elsodorta a víz, és a benne ülők holttesteit néhány kilométerrel lejjebb találták meg partra vetve. De hát túl nagy probléma nem volt, mert az csak a BBC stábja volt. Vagy amikor az Antarktiszt kettesben átszelték, akkor az orvos társa többször vizeletmintát vett tőle, és egyszer nem sikerült beletalálnia az edénybe - hát igen, a mínusz száziksz fokban nem sok különbség van a férfiak és a nők között odalent.

Na és természetesen találkoztam néhány szemrevaló teremtéssel is. Az egyikük különösen nagyon nagyon nagyon bejövős, kár, hogy még rám se nézett... :'(

Persze, egy másik, akivel már nem először találkoztam, nagyon is kommunikatív, és majdnem át is ölelt, a derekamnál fogva. Mellesleg ismeri az előzőt, együtt lógtak. (Itt lenne az idő életem első hármasozására? :D ) Ráadásul ő se rossz példány. :P Óbazz, csak lenne bennem elég bátorság, hogy hagyjam magam elcsábítani. És ne lennének kollégák...

Majdnem(?)céó

Párbeszéd ma egy kollégával:

Ő: Szopjále.
Én: Oké, ha te is engem. Nem mondjuk el senkinek.

Részéről enyhe zavar, brutális elvörösödés, részemről lazaság, hanyag vigyor.

Kicsit később, mindketten vidáman, vigyorogva, röhögve:

Én: Vettem bringásgatyát meg pólót.
Ő: Olyan testhez simulósat?
Én: Igen, miért?
Ő: Hát akkor buzibárok környékére ne menj benne.
Én: Miért is?
Ő: Végülis, igaz, neked mindegy.
Én: Na ugye.
Ő: És szüleid hogy viselték, amikor megtudták?
Én: Anyukát kicsit megviselte.
Ő: Hát igen, nekik ez nehezebb.

Nem tudom, hogy a két párbeszédet mennyire vette komolyan, mert eléggé elkomolytalankodtuk. Lehet, hogy fapofával kellett volna. Mindenesetre ezek után pucsítva távozott az asztalomtól...

:)

Norvéj

Következzék most egy rövidke beszámoló az elmúlt néhány nap eseményeiről, hiszen - mint azt megírtam vala - Norvégiában jártam. Ismét. Sokadszor. Amikor legutóbb ott voltam, egy meleg pár esküvői meghívója volt kitéve az iroda bejáratára. Valamelyik este vacsoránál pedig egy 60+ éves kolléganő megkérdezte, hogy mikor házasodok össze egy lánnyal. Vagy egy fiúval, mert tulajdonképpen ma már az sem meglepő. (Ennyire látszik rajtam?) Hiszen az ő unokaöccse is egy fiúval házasodott össze, és olyan szép volt látni őket. Hiába, az ott egy más világ. Tényleg MÁS világ. Nem csoda, hogy annyira szeretek oda járni, annak ellenére, hogy ott általában szőnyeg szélére állítás és megmérettetés vár rám. Na meg a szőke, szálkás, szexi szépségek látványa.

Szóval, a mostani látogatásomról néhány szó. Meglepően jól indult. Hétfőn, a reptéren ugyan alig mozdult a sor, de legalább az úszó EB-ről hazatérő norvég sportolókon legeltethettem a szemem. Volt min. Aztán a repülőn az egyik sztyuvi "bácsi" is határozottan aranyos volt, szó szerint elvesztem az egészen hihetetlenül világoskék szemeiben (igen, megnéztem). És az arcéle is nagyon férfias, karakteres volt. Leszállás után pedig az egyik sportoló srác pólót cserélt, miközben vártuk a csomagokat. Hát én majdnem magam alá élveztem a gyönyörtől, komolyan. Sajnos a nap hátralévő része nem folytatódott ilyen kellemesen: gyors kaja (nem gyorskaja) után egészen este 11-ig dolgozgatnom kellett, hogy készen álljak a keddi megmérettetésre. A nap fémpontya persze az volt, amikor este 10-kor kaptam egy emailt, hogy kedden auditálni is fognak. Nálysz.

Kaja közben bámultam kifelé az ablakon, és csodálkoztam: vajon honnan a fenéből keveredhetett ide ennyi jó faszi? De tényleg, itt annyi szép srác flangál az utcán, hogy hihetetlen. Kicsit később leesett, hogy a szálloda egy egyetem mellett van, és itt épp most van a tanévkezdés.

Kedden aztán megvolt a szőnyeg szélére állítás. Avagy inkább ültetés. Volt egy-két kisebb ejnyebejnye, de alapvetően simán ment. Kisebb dolgokat kellett korrigálni, és ezeket meg is tettem izibe’. Este nagy vacsora egy kis szigeten, de előtte még lepakoltam a cuccaimat a szállodában. Az egyetem előtt hatalmas tömeg, nem győztem kerülgetni a félisteneket. Vacsora után meg sétálgattam kicsit a 60+-os kolléganővel a szigeten. A víz is megnyugtatott, mint mindig, és a kolléganő is jófej, mint az már fentebb kiderült. Nagyon élvezem a társaságát, bár még nem mondtam el neki, hogy mi a helyzet. De nagyon meglepődnék, ha pont ő nem fogadná jól.

Tegnap nyugisabb nap volt. Befoglaltam a szeptemberi török utamat, két hetet fogok ott tölteni. Úgy tűnik, az utazós időszaknak nem akar vége lenni. (Igaz, a jövő hét második felére tervezett skót utam meg csúszik.) Persze ez nem panasz. Azt azért kicsit bánom, hogy a törököm átmenetileg éppen Ámerikában tengeti az életét, és így nem tudunk találkozni.

Munka után egy kolléga elvitt a helyi kajakklubhoz. Nem készültem rá, hogy evezni fogok, nem hoztam ruhát, ő pedig sietett, úgyhogy vízre nem mentünk, de azt hiszem, megérte kimenni. Egyrészt a hely csodálatos, a fjord partján van. Másrészt valahogy így képzelem a meleg mennyországot. Kidolgozott testű szöszi fiúk edzenek vízen és szárazon, a konditeremben akár meztelen felsőtesttel is. Persze, ha nem meztelen az a felsőtest, akkor sincs gáz, úgy dagadnak a kockák, hogy simán kidomborítják az egyébként nem szűkre szabott pólót is. Lehet, hogy ez nem is a mennyország, hanem maga a pokol, hiszen sose kaphatom meg őket?

Végül ma hazajöttem. Ismételten megcsodáltam a norvég fiúkat a repülőn, aztán érzékeny búcsút vettünk egymástól. Délután elmentem hálózsákot meg némi tápot venni, a hétvégi túrára való felkészülés gyanánt. Utána pedig találkoztam Öcsivel és legjobb barátjával. A mai napig szinte elképzelhetetlen volt számomra, hogy meleg srácokkal ennyire jól érezzem magam, ennyire szabadon járjunk-keljünk a városban, megbeszéljük a világ nagy dolgait, és csorgassuk a testnedveinket a jobbnál jobb srácokra. Rajzás volt, vagy nem tudom, de rá kellett jönnöm, hogy a szőke-kékszemű norvég fiúkák mellett bizony a magyaroknak sincs okuk szégyenkezésre. Csak egyszer már ez a kurva ország (kopirájt Gy.F.) is felnőhetne ehhez. Öcsinek és Dávidnak ezúton is köszönöm az estét, és igen, kérek még sok ilyet! :)

Holnap ilyenkor pedig valahol a Dunán csorgok majd lefelé úgy Ercsi vagy Adony magasságában. 110 km-es, háromnapos nagy kajaktúra. A tervezett kétnapos oktatás elmarad, helyette viszont így, alig több mint egy hónappal az első kajakozásom után belevágok a nagy klasszikus háromnapos Csepelsziget-kerülésbe. Noooooormális?

Messzeség

Reggel 5-kor akartam kelni. Még mindig nem tudom, mi történt, de amikor spontán kinyitottam a szemem, 6:45-öt mutatott az óra. Nem nyomtam le semmit, az egyik telefon az ágy mellett, ahova este tettem (mindig beviszem az ágyba a szundi funkcióval), a másik az íróasztalon. Nagy kapkodással 20 perccel később már a taxiban ültem, és 7:25-kor Ferihegyen álltam a check-in pult előtt. Épp időben, mert a gép 8:25-kor indult, és ugyebár "az utas a járat indulása előtt legkésőbb egy órával kérheti felvételét". Persze nagy gáz nem lett volna, ha kicsit kések, mert otthonról pár pillanat alatt nyomtam egy online check-int. De akkor sem szeretek az utolsó pillanatban érkezni.

A tranzitban reggelizve felfigyeltem egy piros pólós srácra, meg egy csomó öltönyös fickóra. Egy csapatba tartoztak. Mennyi jó pasi! Komolyan, szinte kiolvadt a műszál az alsógatyámból. Azon fantáziáltam, hogy ha én a 20F-en ülök, jó lenne, ha a piros pólós mondjuk a 20E-re huppanna le mellém. Ekkorát még életemben nem szoptam (pedig... :P), mert bizony pont a 20E-re szólt a jegye, viszont az enyém nem a 20F-re, hanem a 20A-ra. Maradtak a lopott pillantások. :S Egyébként az elcsípett párbeszédfoszlányok alapján egy focicsapat lehetett.

Más.

Szomorúan konstatáltam, hogy kifogytam a ruháimból. Nem abban az értelemben, hogy nincs egy rongyom, amit felvegyek, hanem hirtelen túl nagyok lettek rám. Tavasszal vettem egy farmert a zusában, és ma az volt rajtam. Itt-ott nézegettem a tükörképemet, és elszégyelltem magam, hogy ilyen igénytelenül sikerült felöltöznöm. Szabályosan lógott rajtam a gatya. Meg az ing is mintha kicsit bő lett volna. Ezt csak tetézte, hogy a reggeli kapkodás miatt nem volt időm rendbeszedni a képemet, és erős szakállal indultam útnak. És akkor a pénteken esedékes fodrászkodást még nem is említettem. Igénytelenül néztem ki, na.

Útközben Barbibébit olvastam. Eddig elég vegyes gondolataim vannak a könyvről. Az első néhány tíz oldal mintha egy reklámkiadvány lenne, csak úgy záporoznak a márkanevek. Kb. a felén vagyok túl, reggel a 88. oldalnál tartottam, most a 290. körül. Itt-ott pongyola fogalmazás, apróbb magyartalanság és szám-személy egyeztetési problémák, de maga a cselekmény nem rossz. Mondjuk a romantikusok regényeihez szokott énemnek kissé túlságosan 21. századi. Ráadásul önmagamat nem tudom meghazudtolni, és jobban izgat az, hogy vajon Simon és Krisz összejönnek-e (lécciléccilécciiii, kár lenne értük), mint az, hogy kit kell megtalálni Barbibébi videonaplójában. Val.

Anyaszentegyház

Idézet innen: "A Panorama riportere majdnem egy hónapon keresztül volt szemtanúja az olasz papok kettős életének. A nappal misét tartó, éjjel pedig meleg bárokban mulató katolikus papokról egyértelmű videofelvételek is készültek, amelyekből pár képkockát a hetilap nyilvánosságra is hozott. Az olasz püspökség őrjöng, előbújásra és a reverenda levetésére szólította fel a homoszexuális lelkészeket. Többek szerint ha ez bekövetkezne, a maradék olyan csekély létszámú lenne, hogy az Egyház megbénulna."

Tartok tőle, hogy tényleg megbénulna.

Valamikor, réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban enkimas is volt gyerek. És gyerekkorában is követett el huncutságokat. Valamikor másodikos-harmadikos korában a leghátsó padban ült a napköziben. Nem azért, mert annyira rossz volt, épp ellenkezőleg: magától is tudta, mi a dolga, tanult szorgalmasan. Amikor pedig végzett, akkor a padtársával egymás álló kukiját fogták és húzogatták a köpeny alatt. Na igen, azért a köpenynek is voltak előnyei.

Aztán ezzel párhuzamosan persze ment a vallásos neveltetés, a hittanra járás. Már nem emlékszem rá, hogy elsőáldozás előtti első gyónásomkor volt, vagy később, de ugyebár mivel a fenti cselekedet a hatodik parancsolat elleni kőkemény véteknek számított, be kellett vallani. Ne foglalkozzunk most azzal, hogy miért kell ilyen megalázó procedúrán átesni, ha valaki meg akar tisztulni, nyilván a megaláztatás is a tisztulás része.

Teltek-múltak az évek, enkimas pedig felcseperedett. Sok-sok évvel a leírtak után, az anyukájával folytatott beszélgetésekből kiderült, hogy kedvenc tisztelendő bácsija megkereste az anyukáját, és megkérte, hogy ugyan adja már papnak. Szerencsére anyuka ennél liberálisabb nézeteket vallott, és hagyta, hogy az egyetlen kisfia maga döntse el, mit kezd az élettel. Nem mellékesen nem akarta, hogy egy szem gyermeke a papi nőtlenséget válassza, és ne ajándékozza meg egy unokával. (Ez minden bizonnyal a Tövismadarak c. sorozat előtt lehetett.) Istenem, hát úgy tűnik, ettől függetlenül rossz lóra tett.

Vajon csak nekem sejlik fel némi összefüggés az egymás kukiját húzogató fiúk, és a papi hivatás felé tessékelés között? Talán túlságosan is az összeesküvés-elméletek híve vagyok, de valahogy nekem úgy tűnik, régen a homoszexualitás egyetlen elfogadott módja az volt, ha valaki teljes titokban papnak állt. Félreértés ne essék, nem azt akarom ezzel mondani, hogy a papunk is közénk való volt, semmi jelét nem adta, nem molesztált, semmi ilyesmi. Sőt, a maga mogorva módján mindig próbált a tisztességes élet felé terelgetni.

Valahogy mégse hagy nyugodni a gondolat, hogy azért csak van a háttérben valamiféle kapcsolat a két esemény között. Mondjuk ehhez képest furcsa, hogy az egyház támogatás és vigasz helyett így elhatárolódik, de hát változnak az idők...