Tegnap nem írtam, mert késő délután kimentem kicsit kajakozni. Aztán elvesztettem az időérzékemet, és a kicsi kajakozásból kicsit nagyobb kajakozás, szám szerint 19,3 km lett, és egy rám sötétedés. Szerencsére a sötétedés nem úgy történik, hogy lekapcsolja valaki a villanyt, na meg aztán majdnem teilhold volt (ma telik meg teljesen), ráadásul fehér hajóval voltam, így nem izgultam, hogy jön egy uszály, és maga alá gyűr. Meg az uszályok elég ritkán járnak a Kis-Dunán. Hétvégén meg újra nagy túra.
A kajakozás után konstatáltam, hogy egyre értelmesebb népek vannak a rómeón. Persze, ezt az állításomat hamarosan visszavonom, de meglepő, hogy lehet beszélgetni is ott néhány emberrel.
Ma pedig úszni megyek, ahogy hétfőn is voltam. Egyre jobban megy, egyre kevésbé akarok (akar a fene, mégis mindig sikerül a határára kerülni) belefulladni.
Két indián sétál a patakparton. Egyik beugrik a vízbe és átúszik a szemközti parthoz, onnan meg vissza. Amikor visszaér, a parton álló megszólal: -Uff! Az indián megint átúszik oda-vissza. Mire visszaér, megint megszólal a másik: -Uff! És elkezdi megint a folyamatot. Mikor visszaér, a másik ismét: -Uff! A vízből kijön az indián: -Na jólvan bazdmeg, én már uftam eleget, moft uffá te!
Ez volt ma. A végén kábé hasonlóan visszaszóltam volna az oktató kislánynak, aztán rájöttem, hogy mennyire jól is esett. Érzem, hogy van mellizmom, karizmom, sőt, lábizmom is.
Mellesleg, amikor a fenti viccet kerestem, a gugli kidobta a régi twitteremet. (Mertmivelhogy ott is elsütöttem már egyszer valami hasonlót.) Amit ezer éve töröltem. De van ez a yamm.hu nevű izé, ami learchiválta. Hogy a fene enné a mocskos pofáját.
Tessék, lehet fogni a fejeteket, hogy miket csipogtam valaha réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban.
Most pedig megnézem a Sose halunk meget. Az uszodából kifelé jövet hallottam meg Presser művész úr hangját a betétdallal, furcsamód a fitnesszterem felől kiszűrődve. Azt mondjuk nem tudom, erre mit lehet fitnesszkedni, de nekem jó volt kedvcsinálónak.
bejegyzés a blogba. Alig több mint egy hónap alatt. Elgondolkoztam rajta, hogy talán kicsit lassítani kéne, mert lehet, hogy így gyorsan kiégek és kifogyok a mondanivalóból. Bár ugyi, ahogy mondani szokták vala, az utca a témán hever. Vagy fordítva.
Téma 1: rövidfilmen illetve videoklipen töröm az agyam. Néhány ötletem van, egynek konkrétan a hanganyagát már meg is cisnáltam, ugyanakkor örömmel venném, ha ti is megajándékoznátok egy-kettővel. Mármint ötlettel, természetesen, nem hanganyaggal. Mondjuk kommentben. Ja, és nem kell feltétlenül zubis témájúnak lennie. Köszönöm előre is!
Téma 2: újraindult az úszás. Majdnem megpusztultam. Főleg az elején. Teljesen elfelejtettem, hogy is kell levegőt venni. Víz alatt leginkább sehogy, és ezt ma ismét megtapasztaltam. Elég hülye érzés utána a kötélbe kapaszkodva prüszkölni, a medence közönségének nem kis derültséget okozva ezzel. Viszont a végére ismét belejöttem. Rendszert kell ebből csinálni, na.
Téma 3: a fogaim is lassan, de biztosan rendbe kerülnek. De leginkább sokba. Kicsit elhanyagoltam őket az elmúlt években, és ez most sokszorosan visszaütött. Szerencsére nem annyira, hogy komplett műfogsorokkal kelljen foglalkozni, de néhány tömés és (újra)gyökérkezelés befigyel.
Most viszont megyek alszani, mert fárasztó volt ez a nap. Pápá.
a nyárnak. Vessünk számot. Háromszáztizennyolc. Ja nem így. Akkor máshogy. De aki számot vet, az mit arat?
Naszóval.
Először is barnultam és fogytam. Itt-ott már látszanak az izmaim, és egyre jobb érzés tükörbe nézni. Ez adja a motivációt a folytatáshoz, amit pár hét szünet után néhány napja meg is kezdtem. Már 91 és 92 közé áll be a mérleg. Cél: 78-80-82 környéke. Március végén, április elején, amikor az egészet kezdtem, 105 voltam. Ja, 186 centi magas vagyok. És hogy mivel értem el ezt az eredményt? Kicsit változtattam a kajám összetételén (a mennyiségén alig-alig), és elkezdtem sokat mozogni. Nagyon sokat. Hiszen a fogyás ugyebár csak úgy érhető el, ha több energiát használunk fel, mint amennyit beviszünk. Ha viszont egész nap punnyadunk és a kaját csökkentjük, attól nem a zsírunk fogy, csak az izmaink sorvadnak el. A szervezetünk az éhezést ugyanis úgy értékeli, hogy valami változás állt be a környezetében, nincs elegendő tápanyag, és még többet kell tartalékolnia a jövőre. Azaz a zsír nem fogy, de energiára mégiscsak szükség van, így hát az izmok fogynak. Szóval (Lenin után szabadon): mozogni, mozogni, mozogni. Ja, és a kulcs: mozgás után enni. Ha az ember mozgás előtt eszik, akkor (amellett, hogy nem túl kellemes teli hassal mozogni) a szervezet a hirtelen kapott energiát használja fel a mozgásra, és nem a tartalékolt zsírt égeti. Ezzel szemben, ha mozgás után eszünk, akkor a mozgással a zsírt égetjük, a kajával bevitt tápanyag pedig ráadásként nagyrészt a kimerült izmainkat építi. (Főleg, ha egy falatka csokival feldobjuk egy kicsit a vércukorszintünket.) Dupla haszon.
Kajailag? Sok zöldség, gyümölcs, és kevés fehér kenyér, tészta. Mindkettő szénhidrátforrás, amire a szervezetnek szüksége van (a szénhidrátszegény diéták éppen ezért alapvetően veszélyesek), csakhogy a fehér tészták olyan szinten távolodtak el az eredeti búzától (főként a korpa, mint rostforrás leválasztása miatt), hogy az emberi szervezetet nem kis mértékben megviseli a fogyasztásuk. Csak hát nagyon finomak - éppen ezért számomra ez volt a legnagyobb áldozat. A teljes kiőrlésű lisztből készült pékáruk rendben vannak, de ezekkel vigyázni kell, mert van köztük olyan, amelyik csak néhány százalékban tartlmaz teljes kiőrlésű lisztet, viszont a jogszabályok szerint már rájuk lehet írni, hogy teljes kiőrlésűek. A főzelékek is jöhetnek, bár a rántás miatt általában tartalmaznak némi lisztet, amivel ugyanaz a baj, mint a fehér kenyérrel és a fehér tésztával. Aztán persze a húsok is kellenek, bár nem feltétlenül a zsírban tocsogós fajtából. De igazából a zsírszegénység is relatív, mert a szervezetnek zsírokra is szüksége van. Meglepő módon a hiper-szuper-extrán feldolgozott növényolajipari termékek (margarinok és társaik) nem jók, és nem használnak. A sok gyártási adalék (lásd még szintetikus kutyaszar, alias SzKSz, by Appppppukám Világa) miatt ugyanis a szervezet nem nagyon tud velük mit kezdeni. Így hát én igyekszem egyféle olajra korlátozni a növényi eredetű zsiradékaimat, ez pedig az extra szűz olívaolaj. Salátákra öntet helyett kiváló és finom. Tejtermékből szintén érdemes a minél kevésbé feldolgozottabbakat választani.
Ennyit az Enkimas Update-ről. :D
Folytatva a sort, megtanultam úszni. Mármint gyorsúszni, mert háton korábban se volt nagy gondom, igaz, abban is technikásodtam. Talán ez meglepő, hogy nem tudtam úszni, annak tudatában pedig még inkább, hogy ez volt a harmadik kísérlet, hogy megtanuljak. Nem tudom, mi lehetett a baj, de eddig nem sikerült senkinek megszerettetnie velem a vizet. Eddig, és ez már a múlté. Holnap újraindulnak az úszóedzések, a cél az, hogy jövőre átússzam a Balatont. Persze mindent csak fokozatosan: először strandátúszás (2 km), aztán öbölátúszás (asszem 3,5 km - de erről majd egy külön posztban egyszer talán megemlékezem Besenyő István előadásában is), és ha ezeket gond nélkül vettem, akkor balatonátúszás. Ha nagyon formában leszek, akkor utána balcsi-körbebringázással. Akkor már csak a maratoni futás hiányzik a végéről, hogy ironman legyek. :D Egyelőre viszont a futással nagyon nem vagyok kibékülve, szóval az ironmanség várat magára.
Ha már bringa... Újrakezdtem a bringázást, igaz, ez még tavasszal volt. A balcsikerülés a szar idő miatt a tervezett időpontban ugyan elmaradt, de ha most hétvégére visszatér a jó idő, akkor vasárnap megyek. A biciklizés nekem valahogy olyan szabadságot ad, mint semmi más. Talán a sok szép emlék miatt, nem tudom, de tény, hogy szeretem.
Aztán a nagy újdonság, a kajak. Egyszerűen imádom. Eredetileg azért kezdtem el, hogy a bringázás (ami alapvetően az altestet mozgatja meg) és az úszás (ami a teljes testet átmozgatja) mellett legyen egy olyan sportág is az életemben, ami a felsőtestemet dolgoztatja meg. Azt hiszem, megtaláltam, azt pedig különösképpen örömömre szolgált felfedezni, hogy a lábam és a hasam is mennyire dolgozik közben. Arról nem is beszélve, hogy néha hosszú perceken át csak sodródom a vízzel, és élvezem a körülöttem lévő tájat, a csendet, a természet harmóniáját, és a vízből áradó hihetetlen nyugalmat. A lakótelep után maga az élet. Ha így megy tovább, a házam valahol a vízparton lesz.
Nem mehetek el szó nélkül nagy szenvedélyem, a fotózás mellett. Közel 3000 fényképet és jónéhány videót toltam az 5D2-vel, és szerelmes vagyok belé (L). Az új gép és a kiegészítők kicsit megterhelték a pénztárcámat, de aggodalomra semmi ok, és annyi endorfint termeltem már velük, hogy simán megérte. Elég csak a nagy útifotózásokra vagy az Öcsivel és Ricsivel eltöltött délutánra gondolni.
És végül jártam jónéhányszor külföldön: Törökországban, Norvégiában, Skóciában, és múlt héten ugye a szomszédokban. Megtapasztaltam, hogy máshol mennyire más a MÁS világ, és elgondolkoztam, hogy jobb lenne-e. Igazából igen, csak ugye emlékeztek, mit énekelt Rádiós a Padláson? Nem? Hát akkor hallgassátok meg.
Holnap pedig Itt van az ősz, itt van ujra, S szép, mint mindig, énnekem. Tudja isten, hogy mi okból Szeretem? de szeretem.
