Sokszor elgondolkozom azon, hogy mi az élet értelme, célja, miért vagyok itt a Földön.
Régebben azt gondoltam, hogy a család. Mindig szerettem volna saját családot. Tudjátok, asszony, gyerek, kutya, ilyesmi. Mikor tízévesen azt tervezgettem, hogy mit fogok csinálni a napfogyatkozás idején, azt hittem, hogy addigra már az asszonnyal fogok elutazni valahova, és együtt nézzük majd a földiekkel játszó égi tüneményt. Persze nem jött össze.
Az első munkahelyemen egyszer azt a feladatot kaptam, hogy vigyem el a főnökömet a repülőtérre, amikor hosszabb kiküldetésre utazott. Mindig is érdekes volt a viszonyunk, szakmailag korrekt volt velem és megbecsült, de a természete számomra is, mint oly sok ember számára, idegen volt. Akkor az autóban mégis sikerült jól elbeszélgetnünk, és ő is megkérdezte tőlem, hogy szerintem mi az élet célja.
Természetesen azt válaszoltam, hogy a család. Biológiai értelemben talán igazam volt, hiszen az emberi faj fennmaradásának záloga a család és a hasonló életközösségek léte. Ám ő akkor mást mondott. Háromgyerekes apa volt, így hát meglepődtem, amikor nem kezdett el helyeslően bólogatni, de a meglepetésem azonnal elmúlt, amikor kimondta, hogy a szerinte az élet célja, értelme a boldogság.
Azóta is sokszor eszembe jut az az út, az a beszélgetés. Amikor együtt dolgoztunk, nem gondoltam volna, hogy ilyen hatással lesz rám, és ez ennyire megmarad majd. De be kellett látnom, hogy igaza volt.
Saját bőrömön tapasztaltam ugyanakkor, hogy nem lehet görcsösen hajszolni a boldogságot, hiszen az ember ettől már önmagában boldogtalan lesz. S ami még ennél is fontosabb: nem szabad másoktól függővé tennünk a saját boldogságunkat.
Ha az életem hosszához mérten csak röpke pillanatokra is, de tapasztaltam, milyen érzés boldognak lenni valaki mellett, és azóta is vágyom erre az érzésre. De nem szabad belebetegednem ebbe, nem szabad görcsösen keresnem, hajszolnom azt az érzést, mert ezáltal elveszik a varázsa. Rosszabb esetben boldogtalanul élem le az egész életemet. Pedig az élet egyedül is szép.
Társat pedig úgyis csak akkor találhatok, ha önmagammal jóban vagyok. Ehhez pedig meg kell tanulnom boldognak lenni egyedül is. Talán jó úton haladok.
Régebben azt gondoltam, hogy a család. Mindig szerettem volna saját családot. Tudjátok, asszony, gyerek, kutya, ilyesmi. Mikor tízévesen azt tervezgettem, hogy mit fogok csinálni a napfogyatkozás idején, azt hittem, hogy addigra már az asszonnyal fogok elutazni valahova, és együtt nézzük majd a földiekkel játszó égi tüneményt. Persze nem jött össze.
Az első munkahelyemen egyszer azt a feladatot kaptam, hogy vigyem el a főnökömet a repülőtérre, amikor hosszabb kiküldetésre utazott. Mindig is érdekes volt a viszonyunk, szakmailag korrekt volt velem és megbecsült, de a természete számomra is, mint oly sok ember számára, idegen volt. Akkor az autóban mégis sikerült jól elbeszélgetnünk, és ő is megkérdezte tőlem, hogy szerintem mi az élet célja.
Természetesen azt válaszoltam, hogy a család. Biológiai értelemben talán igazam volt, hiszen az emberi faj fennmaradásának záloga a család és a hasonló életközösségek léte. Ám ő akkor mást mondott. Háromgyerekes apa volt, így hát meglepődtem, amikor nem kezdett el helyeslően bólogatni, de a meglepetésem azonnal elmúlt, amikor kimondta, hogy a szerinte az élet célja, értelme a boldogság.
Azóta is sokszor eszembe jut az az út, az a beszélgetés. Amikor együtt dolgoztunk, nem gondoltam volna, hogy ilyen hatással lesz rám, és ez ennyire megmarad majd. De be kellett látnom, hogy igaza volt.
Saját bőrömön tapasztaltam ugyanakkor, hogy nem lehet görcsösen hajszolni a boldogságot, hiszen az ember ettől már önmagában boldogtalan lesz. S ami még ennél is fontosabb: nem szabad másoktól függővé tennünk a saját boldogságunkat.
Ha az életem hosszához mérten csak röpke pillanatokra is, de tapasztaltam, milyen érzés boldognak lenni valaki mellett, és azóta is vágyom erre az érzésre. De nem szabad belebetegednem ebbe, nem szabad görcsösen keresnem, hajszolnom azt az érzést, mert ezáltal elveszik a varázsa. Rosszabb esetben boldogtalanul élem le az egész életemet. Pedig az élet egyedül is szép.
Társat pedig úgyis csak akkor találhatok, ha önmagammal jóban vagyok. Ehhez pedig meg kell tanulnom boldognak lenni egyedül is. Talán jó úton haladok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Most szólj hozzá!