Ezmekkoramár

És az egészet visszafelé énekelte fel a tschaj. Meg a klipet is visszafelé forgatták le Super8-ra. (Angol változat itt. Az se rosszabb ám.)

Csodálatos

Remek. Nagyszerű. Fantasztikus. Hihetetlen.

Ez itt. Pontosabban a kommentek.

1. Nem értem, mi értelme van büdösköcsögbuzizni. Élni és élni hagyni - ez egy teljesen ismeretlen fogalom egyeseknek?

2. Örülök, hogy ti nem így fogadtátok.

3. Don't feed the troll.

Retro

Mostanában sokszor hallgatom a Sztár FM-et az autóban. Sokkal többször, mint a Rádió 1-et, pedig az elmúlt egy évben inkább az volt a menő nálam. Ehhez képest ez most egy erős váltás.

(Picsába, de rég gépeltem ezen a billentyűzeten, nem győzöm javítani a hibákat.)

Ma reggel, amikor épp fülszőrtelenítésre (kuuuuurvára fájdalmas) mentem az egyik lézeres csodahelyre, szintén a Sztár FM szólt. Egészen konkrétan ez:



Eszembe jutott persze, akinek eszembe kellett jutnia, de amint véget ért a szám, továbbléptem én is. Nem kavart fel különösebben. Viszont eszembe jutott Rion is, akinek mostanság szintén kijutott a jóból. Gondolkodtam, hogy mit kellene írnom neki, aztán meghallottam azt a részt, hogy:

"Mostanában annyi mindent mondanak terád,
Vigasztal a sok kedves barát.
Nem tudják, hogy mi újság van nálam,
Nem tudják, hogy bármi történt, semmit meg nem bántam."

Ahogy én is ezt érzem most a lezárt dolgok kapcsán, nyilván ő (mármint Rion) is biztos ezt érzi az exével kapcsolatban, nem kell, nem szabad lázítani.

Hmm... Érdekes. Megnéztem a fészbúkot, és az egyik ismerősöm épp egy ilyen Csernus-idézetet talált: "Én azt gondolom, az erő mindig ott kezdődik, ha valaki ki meri mutatni, ami fáj, és soha nem ott, amikor valaki azt mutatja, hogy milyen rezzenéstelen arccal bír ki mindent." Ezek szerint mi nagyon erősek vagyunk. :)

Na de ne zárjuk ilyen borongósan ezen a szép napon ezt a bejegyzést. Ezt már a fülszőrtelenítés után hallottam a rádióban, és megadta a jófajta alaphangulatot a mai napra:

Reptériagymenés

Ülök a reptéren. Nézek ki az ablakon. Esik a hó. Rám tör egy érzés. 14 éves korom óta minden évben érzem ezt, amikor az első igazi havat meglátom. Nem tudom, mi ez, de jó nagyon. Olyan, mintha szerelmes lennék. Csak nem tudom, kibe. Vagy nem is tudom. Olyan furcsa ez az érzés. Mintha mindennek vége lenne, és mégis minden most kezdődne el. Egyszerre fáj és boldogsággal is tölt el. Nem is lehet szavakba önteni. Érezni kell. Örülök, hogy érzem. Pedig lehet, hogy jobb lenne nem érezni?

Tábornok

Vezetéknevén Tél.

Megérkezett a kis mocsok, és fitogtatja az erejét. Itt épp vízszintesen esik a hó. Mindenki nyafog, hogy milyen hideg van otthon (mármint nekik otthon), én meg vigyorogva mesélem, hogy én otthon pénteken és szombaton 20 fokban kajakoztam. Ők meg nem hiszik el, pedig de.

A nagy kajakos kolléga meg nincs itt, tréningel. Pedig elhoztam magammal a Sipre katalógust, hogy megmutogassam, milyen hajócskával is lapátolok mostanság.

Majdcsak túlélem valahogy. Holnap indulok haza. "És ezt nyugodtan veheti fenyegetésnek." Aki kitalálja, hogy honnan való az idézet, az jelentkezhet a pici piros hangszóróért.

Hüjjevicc

- Melyik ország fővárosában nincs semmilyen csoportosulás?
- Norvégiáéban.
- Miért?
- Mert ott az emberek, mielőtt összejönnének, már Oslo-ban vannak.

Bocs. Mindenkitől. Ezt most nem hagyhattam ki. Üdv innen.

Namégegy

Hát az úgy volt, hogy tegnap egy kicsit korábban eljöttem melóból, és kimentem megint kajakozni. Rendesen elfáradtam. Mire kiszálltam, remegett mindenem. Gyakrabban kell ezt csinálni, hogy formában maradjak. Ennek örömére kimegyek ma is.

Evezés közben láttam egy-két jó példányt. Olyan átizzadt, mindent megmutató pólósosat. Az egyikkel meg is néztük egymást, ő lopva, én kevésbé lopva. :) Hát kérem, ilyen ez a szeláví.

Este meg átjött egy kollégám, kicsit iszogatni. Vettünk egy üveg gyógynövény-kivonatot (zöld üveges, szarvas van az elején, feje fölött egy kereszttel, a kivonat neve pedig gót betűkkel van ráírva), rendeltünk pizzát, és elkezdtük a búfelejtést. Igazából nem nagyon ment, valami miatt nem esett olyan jól a Jäger, mint szerettem volna, így fejenként három felesnél meg is álltunk.

Viszont beszélgettünk tovább, és úgy alakult, hogy most már ő is azon kevesek közé tartozik, aki mindent tud. Jobb ez így, hogy neki se kell már fodrász csajt hazudni a fodrász fiú helyett. :)

Szekszuálmítingz

Enyhén bearanyozódott a napom a sziporkázó szexuális angol és nem csak angol humor hatására. Szösszenetek:

1.
Tárgyalópartner úgy köszön, hogy "jó napot", amit én nem értek, mert angolra van hangolva a fülem, aztán leesik, de sebaj. Kollégájának elmagyarázza az általa ismert magyar mondatokat: jó reggelt, jó napot, jó estét, szép segg. Bár az utolsóról igazából nem tudja, hogy mit jelent, de amikor itt volt minálunk, megtanították rá. Mikor elmagyarázom, hogy tulajdonképpen ez azt jelenti, hogy nice butt, akkor kitör a röhögés, és megbeszélik, hogy akkor ezt nem illik minden szituációban használni.

2.
Műszaki rajznak csak erős jóindulattal nevezhető vázlatok kerülnek a táblára, és a rajzoló mellékesen megjegyzi, hogy hát igen, ezek itt úgy tűnnek, mintha női mellek lennének, de nem azok. (Bele se merek gondolni, hogy ez a fickó vajon mit látna a Rorschach-teszt ábráiban.)

3.
Különféle csőtisztítási metódusokról beszélgetünk, az egyik ezek közül a gázzal vagy levegővel történő kifúvatás. Ezt nem akarják alkalmazni a tárgyalópartnerék, és ezt így adják elő: "You know, enkimas, this blowjob is not safe and does not fit our purpose.". Aztán leesik neki, hogy ez nem teljesen az, amit mondani akart, belevörösödik, én meg fuldoklok a röhögéstől (illetve annak visszatartásától).

Az már csak hab a tortán, hogy a hazainduláskor a felszállás előtti gurulásnál a kapitány úr közölte, hogy kicsit eltérünk majd a szokásos felszállási eljárástól, mert rövid a kifutó, és esett az eső is, úgyhogy a fékeket majd akkor engedik ki, amikor a hajtóművek már majdnem teljes teljesítményen dolgoznak. Szóval készüljünk egy sportos indulásra. Úgy is lőn, és kaptunk egy kisebb hátba rúgást. Mondjuk, a 737 még így is egy szelíd jószág volt, a Tu-154-essel anno mindig így indultunk, és az nagyobbat rúgott.

De a lényeg akkor is az, hogy újra itthon vagyok, és immár 158 leszállás van a hátam mögött.

Beszarááááás

Na, most éppen az van, hogy itt vagyok a nagy ködös Albionban. Illetve nem tudom, hogy Skócia is Albionnak számít-e, vagy az csak Anglia, de itt vagyok. Skóciában. Egy tengerparti városban, ami talán ma már nem is létezne, ha nem lenne olaj az Északi-Tenger alatt.

Na szóval, úgy alakult, hogy megérkezésem után lementem a bárba enni egy hamburgert, mert már éppen kezdtem behorpadni. Kicsit furcsa volt a báros lányka akcentusa, de nem foglalkoztam vele különösebben. Aztán jött egy másik vendég, és nagyon furcsa volt a lányka akcentusa, olyan... magyaros. Egyszer csak feltűnt egy kollégája, és elkezdtek magyarul beszélgetni. Nálysz.

Kaja után kicsit csacsogtam velük, aztán elvonultam a szobámba dolgozgatni (ööö... igen, azt is fogok mindjárt).

Hát kérem, nó komment. Világnyelv a miénk, erre egyre több bizonyítékom van.

Insomnia

Éjfélkor még nem aludtam, fél 5-kor meg már újra ébren voltam. Nyilván az óraállításnak is van ehhez köze, de van valami más. Valami, ami sokkal jelentékenyebb, mint az az egy órácska, aminek a többszörösét is elviselem repülőútjaim során.

Tegnap újra találkoztunk. Már az autópályán voltam, útban Pest felé, amikor kaptam tőle egy SMS-t. Visszafordultam, elmentem érte. Az első 10 percben elmondta, hogy sokat gondolkodott a helyzeten, és belátta, mekkorát hibázott. Mire újra az autópályára értünk, már a combján volt a kezem, fogtuk egymás kezét. Az M0-on hozzám bújt. Megkérdezte, hogy része lehet-e az életemnek, azt válaszoltam, hogy szeretném, ha az maradna. Majdnem elbőgtem magam, olyan jó volt újra vele.

Aztán amikor meg akartam csókolni, elhúzta magát. Amikor befordultunk az M0-ról a város fele, közölte, hogy igazából csak barátilag gondolta. Ott és akkor megtört a varázs. Megkérdezte, hogy nincs-e bennem tüske emiatt, én pedig őszintén és szomorúan elmondtam neki, hogy de, igenis van, azok után, hogy újra hozzám bújt, és fogtuk egymás kezét, nem gondoltam volna, hogy csak barátként gondol rám.

Szó szót követett, és ugyanott voltunk, ahol azon a csütörtök estén, amikor köszönés nélkül eljöttem tőle. Ugyanaz a nóta ment: én nem értem meg őt, és ha ő támad, akkor nekem nem támadnom kéne, mert az csak olaj a tűzre. Szerinte inkább nyelnem kéne kettőt és jópofizni. Szerintem meg inkább úgy kéne viselkednie, hogy ne kelljen kettőt nyelnem.

Azt mondta, igazából maga se tudja, hogy mit akar, mert nagyon jó velem, még talán nem is volt olyan ember, akivel ennyire elemi erővel törtek rá az érzések, mint velem, ugyanakkor van valami, ami visszatartja, mert én mindig úgy viselkedek, hogy amikor fordulóponthoz érkeznénk, és úgy érzi, hogy igen, mindent bele, akkor valamit mindig elrontok. Igen, én.

A végén annyira elegem lett a vádaskodásából, hogy megkértem, szálljon ki az autóból (ekkor már ott voltunk a mekinél, ahol meg akart állni kajálni, és ami 10 percre van onnan, ahol lakik - még csak geci se voltam, hogy a város másik felében kértem meg erre). Kurvára ideges voltam, csikorgó kerekekkel és a dudára tenyerelve húztam el.

Fél perc múlva, amikor kiment a gőz, visszafordultam, és beálltam a meki parkolójába. Amikor kijött, szóltam neki, hogy üljön be mellém. Beült. A vállára borultam, és sírtam, mint egy kisgyerek.

De hiába volt minden. Újra csak az jött elő, hogy mennyire nem értem meg, mennyire nem vagyok empatikus hozzá, miközben ő mennyire megérti az én érzéseimet. Én már csak hallgattam, mert bármit szóltam volna, csak támadás lett volna a szemében. Nem számított, hogy azért mentem vissza, mert rendezni akartam a helyzetet. Nem számított, hogy beült mellém, mert rendezni akarta a helyzetet. Csak fújta továbbra is a magáét. Aztán kiszállt, és elsétált.

Csak ültem dermedten a kocsiban, és néztem a meki sárgás-koszos falát. Megszűnt létezni a külvilág. Aztán még egy utolsó kísérletet tettem, elmentem a házukhoz, és megvártam az ajtó előtt. Nem volt értelme. Azt mondta, hogy ezek után nem akarja már...

Nektek

akik már régóta hiányoztok az életemből, akik nélkül üresebb és szürkébb a világ. Neked, mama, aki már 5 éve nincs velünk. Neked, papa, aki 7 éve hagytál itt bennünket. Neked is, fater, mert akár hiszed, akár nem, nagy űrt hagytál magad mögött 11 éve. És végül neked is, öcsém, akinek csak 2 óra adatott meg ebben a világban. Hiába nem ismerhettelek meg, mégis megváltoztattad az életemet 30 éve.

KenReloaded

Itt volt nálam "Ken". Valamikor réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban már írtam róla, tessék visszakeresni. Nem mellékesen ő volt az, akivel múlt héten megmásztuk a Gellérthegyet.

Tegnap kaptam tőle egy segélykiáltást, hogy elhalálozott a laptopjának a tápegysége, meg kéne szervizelni. Mivel ilyen műveletek elvégzésére szakképzett vagyok, és megfelelő eszközhátterem van, elhozta hozzám a beteget, és meggyógyítottam. Hozott magával egy üveg bort is, aminek nagy része az este hátralévő részében hagyta magát elfogyasztásra kerülve lenni általunk. (Gondoltam, ha már magyartalan mondatot írok, akkor legyen aláhúzott dőltbetűs félkövér az a lúd.)

Mindezen műveletek végeztével megnéztük a 12 majom c. filmet, Bruce Willis és Brad Pitt hátsójával együtt. Egy élmény volt. Az pedig különösképpen, hogy nem estünk egymásnak. Köfi. :)

Közérdekű

információ következik: megyek aludni. A hétvégén sikerült magam teljesen leamortizálni egy másfél napos kerítéscserével és egy egész estés kajakozással. Szerencsére ezek a dolgok elterelték a gondolataimat a párkapcsolati problémáimról. És ez így van rendjén. 'cakát.

Támadás

Tegnap kaptam egy értesítőt, hogy mehetek az akksiért az új fényképezőgépemhez, így este fél 7 körül útra keltem a Pólusba. Átvettem az akksit, és az üzlet felé fordultam, ahol dolgozik. Csak két kolléganőjét láttam bent. Utána arrafelé fordultam, ahol lakik, letettem az autót a ház mögött, és elsétáltam az ablaka alá. Világos volt a szobájában, otthon volt. Megfordultam, beültem az autóba, és haza mentem. Nem tudtam volna annál a fél percnél tovább elviselni a látványt, és a tudatot, hogy ott vagyok tőle pár méterre, mégse láthatom, mégse érinthetem meg.

Alig értem haza, küldött egy sms-t, hogy találkozni akar velem. Én meg voltam olyan hülye, hogy visszamentem, és találkoztam vele. Támadott, vagdalkozott, hogy mennyire nem értem meg, és, hogy teljesen elfelejtettem, amit az elején mondott, hogy neki néha időre van szüksége, és ha hagytam volna egy kis időt, akkor az egész balhé nem lett volna. Közben végig úgy beszélt hozzám, hogy nem nézett a szemembe, férefordult, és az ágynak beszélt.

Begőzöltem, én is támadtam. Szembesítettem azzal, hogy konkrétan semmit nem tudtam róla, azt se, hogy él-e. Elmondtam neki, hogy egy héttel korábban kérdeztem meg, hogy nem sok-e az, amit csinálok, és erre azt válaszolta, hogy nem, és jól esik.

Erre ő visszakérdezett, hogy mit kellett volna tennie, amikor már ott voltam, mondta volna a szemembe? Mondtam, hogy pontosan, ez az elvárható viselkedés.

Azt mondta, hogy olaj volt a tűzre az sms, amit küldtem akkor, amikor hazaértem. Nem értette meg, hogy azért küldtem, hogy tudja meg, hogy nem esik jól. Különösen azok után, hogy cirkuszba bezzeg el tudott menni, ahhoz nem volt fáradt. Csak ahhoz, hogy találkozzon azzal, akinek egy hete még azt mondta, hogy szereti. Ráadásul pont akkor jön rá az, hogy nem akar találkozni velem, amikor már egy hete úgyse látott.

Azt mondta, ha hagytam volna elég időt neki, akkor nem lett volna semmi baj. Erre én azt mondtam, hogy szombaton nem kerestem, vasárnap is csak azért, mert azt mondta pénteken, hogy akkor találkozunk. Hétfőn se kerestem, és kedden is csak akkor, amikor (feltehetőn Kata nyomására) küldött nekem egy sms-t...

Kata és a barátai bevonását is egy szükségtelen lépésnek nevezte. Képtelen volt felfogni, hogy már a legrosszabbakat gondoltam, azt, hogy valami baj van vele, vagy a családjával, ezért kérdeztem meg egyáltalán, hogy tudnak-e valamit róla. Az, hogy a barátai ezek után próbáltak segíteni nekem, ne legyen már az én bűnöm.

Semmit nem értett abból, amit megpróbáltam elmagyarázni neki. Ezek után nem láttam értelmét, hogy folytassuk a beszélgetést, felálltam, felöltöztem, és eljöttem. Vissza akarta adni az ajándékokat, amiket adtam neki, de nem fogadtam el. Azt mondtam, ha nem kell, akkor dobja ki, de én azokat már el nem viszem.

Megkért, hogy ne leskelődjek többet utána. Mondtam neki, hogy nem fogok, ez volt az utolsó eset, hogy én bármilyen formában is kapcsolatot kerestem vele.

Köszönés nélkül jöttem el. Igazából még akkor is megállíthatott volna, amikor már az ajtóban voltam, simán odajöhetett volna, megfoghatta volna a kezemet, de meg se próbálta. Csak végignézte, ahogy felöltözöm, és kisétálok az ajtón. Az utolsó szó jogán küldtem neki egy sms-t, hogy én azzal a szándékkal mentem oda, hogy megbeszéljük, és folytatjuk, de a támadásaival nem tudtam mit kezdeni. Leírtam, hogy mennyire fáj ez az egész helyzet, és kifejeztem reményemet, hogy megtalálja a boldogságát.

Ez az egész kapcsolat egy nagy félreértés volt. Ideje volt lezárni. Kár, hogy ezt nem értelmes emberek módjára sikerült megtenni. Főleg azok után, hogy az elején még azt hittem, ha vége is lesz, ő lesz az első, akivel fenn akarom tartani a baráti viszonyt.

Mit is mondott Pósalaky úr? Ugorgyunk. Hát ugorgyunk. Ez az újságcikk elég figyelmet kapott.

Párkapcsolatilag

pedig most már legalább tudom, hányadán állok.

Kata ma felhívott, mondta, hogy ő vasárnap óta nem aludt otthon. Felhívta, utána meg engem is, kicsit beszélgettünk, tök jó volt. Nem sokkal később kaptam egy sms-t, miszerint "bocsi, hogy aggodnod kellett!ma sajna nem érek ra!ne haragudj!de mindenképp kell majd beszélnünk!puszi szép napot!és téll ne haragudj". Válaszoltam, megpróbáltam felhívni, először kinyomta, két órával később nem vette fel. Kb. 20 perce pedig az alábbi sms-t kaptam tőle: "Szánalmas amit csinálsz!hagyj békén!mire jó ez?viszlát!szánalom...kösz".

Hát ennyi volt... Tudom, nem kéne, de azért én mégis sajnálom, hogy így ért véget.

Fekete

Állítson ez a bejegyzés emléket a ma feltehetően értelmetlen emberi hülyeség áldozatává lett mozdonyvezető úrnak. Nem én írtam, az indexről származik, de egyszerűen annyira szívbemarkoló, hogy szebben nem tudnám leírni.

"Ismét eljött közénk a Fekete Mozdony!

Amikor megalkották az első mozdonyt, a sötét erők büntetésből megajándékoztak bennünket vele. Ennek a mozdonynak nincsenek fényei, és árnyként rója útját, mindig a sarkunkban járva. Mindig más a típusa és az idők folyamán egyre többen írnak az üzemnaplójába. Mikor eljön a pillanat földrengető durranással és síró vas fület sértő csikorgásával megáll, és ekkor fel kell rá szállnia valakinek, vagy valakiknek. Amíg felszáll rá a kötelezett, akit a sors odavezényelt, halálos csöndbe borul a környék. Amikor indul a szirénahang, munkagépek és a vizsgálódó szakértők hangját kelti. Ahogy távolodik, a család, a szerettek sírása, a kollégák szomorúsága hallatszik a kerekek csattogása gyanánt.

Ez a Fekete Mozdony, aminek kazánjában a mi testünk ég, kéményéből a mi lelkünk száll az ég felé, mindig úton van. Emberi vérrel kent csatlórúdjai azonnal megmozdulnak, amint forogni kezd alattunk a kerék, és törött csontunkkal homokolt kerekei szakadatlanul mögöttünk forognak árnyként, míg a két sínszál között vagyunk. Ennek a szörnynek, - amely a sötét erők válasza az ember azon törekvésére, hogy minél gyorsabban, minél többet, minél nagyobbat, - mindig más a pályaszáma. Ez a Fekete Mozdony most megállt Kiskunlacházánál, mert egy kollégánknak fel kellett szállnia!

Gyakran azt hisszük, hogy befolyásolni tudjuk azt, amit teszünk, de a mozdonyvezető tudja: ez csak illúzió! Bár fél kézzel elindítunk, vagy megállítunk ezer tonnákat, tudjuk, hogy életünk az út, az idő, a sebesség arányán múlik.

Kollégák! A Fekete Mozdony itt volt, itt van, és itt is lesz, amíg egy is van közülünk!

Minden alkalommal, amikor először egyik kezed a kontrollerre, a másikat a fékre teszed, állj meg egy pillanatra, emlékezz azokra, akiket már elvitt közülünk!

Nyugodjon békében!"

Padlás

Megnézem. Élőben. Színházban. Ez volt az a pont, ahol majdnem eltört a mécses. De most, hogy hallgatom, sokadszor, most már nem is csak majdnem...

Tudom

..., hogy hol rontottam el. Ott, hogy mindent megadtam neki. Magamból is, meg egyébként is. Pedig azt soha senkinek nem szabad. Nem lett volna szabad.

Késő bánat...

Nemcsakmajdnemcéó

Van egy kolléganőm (több is, de most csak egyről szeretnék írni). Reggel, amikor bejöttem az irodába, láttam rajta, hogy nincs minden rendben. Elkezdtünk beszélgetni. Kiderült, hogy szinte pontosan ugyanúgy tűnt el a pasija, mint ahogy ő is. Csak az övé egy hónap után. A nagy hasonlóság miatt természetesen én is elmeséltem a történetemet, a főszereplő neméről szót sem ejtve.

A nagy beszélgetés egymás vállán sírásba torkollott (képletesen), majd elmondtam neki (nem képletesen), hogy aki az én életemből tűnt el, ő bizony nem lány. Nem lepődött meg, nem csodálkozott, bár nem sejtette rólam.

Ő az első, akinek a munkahelyemen el mertem mondani. Nem bántam meg.

Ebből talán kiderült, hogy róla továbbra se tudok semmit. Szombaton nem kerestem, vártam, hogy ő keressen. Vasárnap próbáltam hívni, nem vette fel. Küldtem neki sms-t, sokáig nem válaszolt, majd csak annyit, hogy "Szia!ma sajnos nemtudunk talizni!ne haragudj!pusz" (sic). Próbáltam megkérdezni, hogy mi a baj, miért nem találkozunk, és leírtam, hogy az az érzésem, hogy teljesen elveszítettem. Nem volt válasz. Ebben a bizonytalanságban vagyok azóta is, ennél még az is jobb lenne, ha megtudnám, hogy összejött mással. Bár akkor meg biztos az esne rosszul, hogy az egész, ami köztünk volt, csak színjátéknak minősülne... Nem tudom, hogy lenne jó. Így nem, az biztos.

Összepakoltam a Moszkvából neki hozott ajándékokat, a fogkefét és az alsónadrágját, ami nálam maradt, amikor nálam aludt, és elvittem hozzá. Megnéztem az ablakát, amikor odaértem, láttam, hogy otthon van valaki, bár konkrétan az ő szobájában nem ég a lámpa. A torkomban dobogott a szívem, amikor felcsöngettem. Nem volt otthon, a lakótársnője, Kata vette fel a kaputelefont, és nyitott ajtót.

Ott hagytam az ajándékokat a szobájában, az asztalon, aztán beszélgettünk kicsit Katával. Elmeséltem neki a helyzetet, amire közölte, hogy ez nem igazán volt szép lépés tőle. Mondta, hogy majd elbeszélgetnek - bár ettől én már nem várok semmit, sőt.

Mindenesetre Kata olyan pozitív benyomást tett rám akkor, amit azóta se tudok elfelejteni. Ő volt talán az egyetlen, aki akkor, azon a nehéz napon a legemberibb gesztust tette felém. Átölelt. Nagyon nagy szükségem volt akkor arra az ölelésre. Akárhogy is alakul vele, Katával mindenképpen szeretnék kapcsolatban maradni.

Váááááááááááááááááááááááá

Muszáj írnom.

Hogy ez milyen kibaszottul szar érzés... :S

Múlt héten megbeszéltük, hogy vasárnap együtt alszunk, mielőtt elutazom. Sokáig nem látjuk egymást, ráadásul hétfőn csak délután 1-re kellett mennie dolgozni, így hát miért ne. Aztán ebből csak egy filmnézés lett, mondván, hogy ki akarja pihenni magát, nekem meg 7-kor kelnem kellett a repülő miatt. Megértettem, mert én is nagyon nyűgös tudok lenni, ha nem pihenem ki magam, ő meg akkor már sokadik napja húzta az igát.

Megbeszéltük, hogy minden nap sms, szerdán telefon (mert akkor szabadnapos), pénteken meg nálam alszik egy barátjának a szülinapi bulija után.

Hétfőn reggel ő küldött sms-t, hogy jó utat, és vigyázzak magamra. Nagyjából ez volt az utolsó pont, amikor ő kezdeményezett velem bármilyen kommunikációt.

Minden nap küldtem legalább 2 sms-t. Szerdán felhívtam, mindketten örültünk, hogy hallhatjuk egymás hangját. Csütörtököm volt 2 hete, hogy először találkoztunk, akkor küldtem neki egy nagyon szerelmes sms-t. Bár nem vártam választ az sms-eimre, hiszen neki most a napi túlélés a tét, azért elszomorodtam kicsit, hogy arra se reagált semmit.

Tegnap ahogy közeledett a hazaindulásom időpontja, úgy éreztem magam egyre jobban feldobva, hogy végre láthatom. Kb. mint a Kis Herceg rókája. A buli elmaradt ugyan, de gondoltam, a találkozás és az együtt alvás ettől még nem kell, hogy elmaradjon. Amikor leszálltam, rögtön hívtam. Nem vette fel. Írtam neki, hogy csörgessen meg. Megcsörgetett. Visszahívtam.

Közölte, hogy most fáradt, egész nap dolgozott (na meg cirkuszban volt, mert ahhoz nem volt fáradt), és ma is dolgozni fog, úgyhogy nem akar velem találkozni. Mindezt úgy, mintha valami főbenjáró bűnt követtem volna el azzal, hogy látni szeretném. Hiszen előtte minden nap láttuk egymást, most meg egy hétig nem, és ez így nagyon sivár volt. Majd hozzátette, hogy ugye nem haragszom. Azt válaszoltam, hogy nem vagyok felhőtlenül boldog ettől. És akkor még ő volt megsértve.

Nem tudom. Most megint kombinálok, szeretném hinni, hogy csak a fáradtság, de így visszagondolva, azok után, hogy egy hétig alig keresett, tényleg nem tudom, mit gondoljak. Ez így minden, csak nem kölcsönösség.

Csak egyet kell füttyentenie, és ugrok, teljesen oda vagyok érte. Még mindig. A tegnap történtek ellenére. Olyat éreztem, érzek vele, amit már nagyon rég, vagy talán még eddig nem is, és olyat tettem meg neki, amit még senkinek. Nem tudom, mit adhatnék még magamból. (Vagy talán máris túl sokat adtam?) Fáj ez a helyzet, és nagyon hiányzik. Része lett az én hülye kis életemnek, és így ezzel az intermezzoval most olyan, mintha ki akarna lépni belőle.

Megfogadtam, hogy nem fogok senki miatt befordulni, de most sikerült...

Eddig minden nagyon jó volt, éreztem a kölcsönösséget, de most minden olyan, mintha ő már nem akarna semmit. Lehet, hogy túlreagálom, de ez most tényleg nagyon szarul esik.