Tanúhegy

A tegnapom azzal telt, hogy a Balaton északi partján vonatokat üldöztem, fotóztam, videóztam HD-ben, majd délután felmásztam a Badacsony tetejére. Akkor készült rólam az előző bejegyzésben látható fénykép. Készítője egy 17 éves fiatalember, aki meglepő egyszerűséggel és elfogadással lépett túl azon a meglepetésen, amit akkor okoztam neki, amikor elmondtam, hogy a fodrász lány, aki miatt magam alatt vagyok, tulajdonképpen fodrász fiú. Persze, remegett a gyomrom, amikor bevallottam neki, de ő már az a korosztály, aki ezt sokkal könnyebben elfogadja. Igaz, erre tulajdonképpen a saját korosztályom esetében se lehet panasz.

A képen egyébként mindkét oldalamon egy-egy fotóstáska lóg, baloldalt a Mamiya, jobboldalt a 7D. Öröm volt így hegyet mászni, de remélhetőleg a képek kárpótolnak a plusz kilók cipeléséért. A hegymászásba fektetett energiáért pedig nem kár: a kihalt (emberektől mentes) terep (viva l'antiszociális én), a kilátás, az aranyhíd, a hegy lábánál tekergő vasúton vágtató vonatok moraja komplett audiovizuális orgazmus volt.

Este pedig sajnos elmaradt a találkozó azzal a valakivel, akit még az ünnepek előtt említettem. Nagyon jó volt vele akkor, úgy éreztem, hogy igenigenigenigenigen, és ennek hangot, azaz betűt adtam fészbúkon is. Aztán az ünnepek alatt mindketten a családjainkkal voltunk elfoglalva, így csak ritka sms- és msn-beszélgetések folytak köztünk, kicsit kezdtem is úgy érezni, hogy valami megtört. Ehhez jött hozzá, hogy tegnap este mégse találkoztunk, így hát nem volt túl fényes a hangulatom.

Ma reggel viszont eljött hozzám. Bár mindketten siettünk a dolgunkra, azért bő másfél órát így is együtt töltöttünk, és minden negatív gondolatom elszállt. Jó volt újra látni, átölelni, megcsókolni. Újra azt érzem, hogy ő az, újra rózsaszín köd, és újra igenigenigenigenigen. És most már talán nem is kell annyit várni, hogy újra lássam.

Fény

Hízókúra

Ha most az ünnepek alatt nem hízlalom fel magam 95 kilóra, akkor egy gramm plusz se lesz rajtam... Mivel az utóbbi ugyebár nem igaz, eleve eldőlt, hogy az első...

Mozogni kéne, testvér. Csak hát kajak és bringa nincs nálam (meg hó is van), medence és squash pálya közel s távol sehol, a súlyzók (amiket egyébként se sokat használtam még) szintén Pesten... Szóval egész nap csak punnyadok, és fogadom a rokonokat, meg a jókívánságaikat. És persze nyúzom a Mamit, ami nem idösanyám, hanem a legújabb gyöngyszem, a Mamiya M645 1000S. Már kinéztem hozzá ebay-en egy nagylátószögű obit, de mivel senki nem licitál rá, én se teszem. Hátha lejjebb megy a következő körre az ára. (Akinek közületek eszébe jutna megtréfálni, és licitálni rá, annak kitekerem a nyakát. Csak a miheztartás végett.) Ha meg elbukom, az se gáz, lesz még ilyen. A közeledő ámerikai utam idején meg jó eséllyel hazajön hozzá egy széles nyakpánt és egy szemkagyló.

Nagybátyámék Pajtás gépe is hamarosan az enyém lesz, amint megtalálják. Kiváncsi vagyok a masinériára, még nem volt olyan a kezemben. A 8-as fényerejű obi a mai viszonyok között kicsit vicces, meg az is, hogy csak 2 lépésben, 16-ig lehet rekeszelni. De állítólag szuper a képalkotása. Majd meglátjuk.

Visszatérve az ünnepekre, már kaptam 3 üveg piát (tekintve, hogy karácsony és névnap nekem ugyebár egyszerre vanik), meg enyhe célzásképpen tusfürdőt és borotválkozás utáni balzsamot. Főleg az utóbbiból fogyasztok keveset.

Most meg éhes vagyok. Mindjárt meg is nézem, mi van a hűtőben.

Holnap még pihengetés, kedden hajnalban kelés némi vicinálisozás okán, majd délután eljő a nap fémpontya egy Tamással való találkozó formájában. Ha túlélem és kipihenem a megrázkódtatást (bocs :D), akkor másnap reggel kirándulás országunk tengerének északi partjára, délután pedig a Badacsony ismételten megmászódik általam. Immár harmadik éve ezzel telik a két ünnep között egy nap, és úgy tűnik, ez már így is marad az idők végezetéig.

Utána pedig randi, aztán meg flip-flop, akarom mondani, hipp-hopp, itt a várva várt új esztendő. És újult erővel vetjük bele magunkat a munkába. Vagy nem. Vagy mi.

Csendes

Van Ausztriában, Salzburg mellett egy kis falu, Oberndorf a neve. Valaha régen dolgozott ebben a kis faluban egy Joseph Mohr nevű segédlelkész. Az Úr 1818. esztendejében, a napóleoni háborúk után ez a segédlelkész azon gondolkozott, hogy mivel tehetné szebbé a szükséget szenvedő falubéliek szentestéjét.

24-én - ahogy ma mondanánk - elővette az íróasztalának fiókjából egy néhány éve ott rejtőzködő versét, és átadta egy barátjának, Franz Xaver Grubernek (aki történetesen orgonista és kántortanító volt egy közeli faluban, Arnsdorfban), hogy komponáljon hozzá zenét. Mindössze egy nap alatt elkészült a mű, és az esti misén már be is mutatták.

Csakhogy a falu Szent Miklósról elnevezett templomában nem működött az orgona, így a két szerző gitáron kísérte a dalt. Azt a dalt, amely azóta talán a világ leghíresebb karácsonyi dala lett.

A Szent Miklós templom ma már nem áll, de a helyén egy kápolna ma is őrzi az ősbemutató emlékét. Joseph Mohr valószínűleg nem gondolt arra, hogy nem csak Oberndorf lakóit, hanem a Földkerekség összes akkori és későbbi lakóját is megajándékozza ezzel az énekkel. Pedig ugye, milyen egyszerű?



Boldogságot, örömet és békét kívánok! Mindezt azzal a kéréssel, hogy ne legyünk képmutatók, ne csak az év két napján érezzük azt, hogy szeretnünk kell egymást!

Faluvég

Öt éve ezen a napon tértem haza a fél éves tengerentúli kiküldetésemből. Bár szinte otthon éreztem magam odakint a vége felé, de mégis, amíg kint voltam, nagyon sokszor eszembe jutott egy nóta, és mindig elérzékenyültem.



Nagyon sokszor elgondolkozom azon, hogy le kéne lépni. Nagyon sok rossz dolog van itt, ráadásul az irány se a legmegfelelőbb szerintem (sem). És mégis: nem tudom, hogy tudnék-e máshol élni...

Kiskarácsony

Egyenleg

Ma van az utolsó munkanapom idén. Megvan az év statisztikája is, mármint munkanapilag.

23 nap, azaz kicsit több mint nettó 1 hónap szabadság.

29 nap, majdnem nettó másfél hónap otthoni munka.

59 nap, közel 3 hónap hivatalos távollét (külföldi út).

Azaz 12 hónapból csak 6,5-et töltöttem fizikailag a munkahelyemen. Mindenki másként éli meg ezt a dolgot, nekem a sok utazás kezd már-már terhes lenni (elsősorban azért, mert nagyon sokan irigykednek, hogy mennyi mindent láttam a világból, pedig az az igazság, hogy amikor munka miatt utazom, akkor elég ritkán van időm körülnézni ott, ahol éppen vagyok - persze mostanában azért igyekszem, lásd Isztambul, lásd Oslo...), ugyanakkor hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tetszik. Sokat nyafogtam idén a munkám miatt, de így visszagondolva azt hiszem, örülhetek, hogy itt dolgozom.

Eeeeeezzzazzzzzzzz

7vége

Hát ez nem volt egyszerű.

A szombat úgy nézett ki, hogy ébredés, hóesés, tankolás, majd megérkezett Viktor. Először kicsit megmelegedtünk a lakásban, aztán punnyadtunk egy sort, majd elmentünk a Vörösmarty térre, ahol beforraltboroztunk, és kürtőskalácsoztunk. Utána hazajöttünk, és megoldottunk egy kisebb informatikai problémát, végül megnéztük az I Love You Phillip Morris c. filmet, és nyugovóra tértünk. Viktornak ezúton is köszönöm a segítségét, és azt, hogy jelenlétével emelte az est és a hétvége fényét. :)



Tegnap pedig családi banzáj volt unokatestvéremékkel, akikkel bejártuk a várost keresztbe és kasul, majd ide és oda, végül fel és le. Érkezésük után természetesen egy röpke melegedés, majd irány a Vörösmarty (nézelődés, bámészkodás, forralt bor), aztán egy ugrás a Sugár, majd a Veres Péter út felett átsétáltunk Zuglóból Kőbányára, ahol is az Árkádban kajáltunk, majd hülyék azért nem voltunk. Utána tipikus plázabuzikhozcicákhoz méltóan átgrottunk a Mammutba is, onnan pedig némi villamosozás, fogaskerekűzés és buszozás után a Normafára jutottunk. Persze, csakis azért ennyiféle járművel, mert napijeggyel és családi jeggyel mentünk, és így akkor már utaztassuk meg a gyerekeket. Fent a hegyen megnéztük a ködös-párás kilátást, majd szétfagytunk a János-hegy tetején, hogy aztán végül megmelengessük kicsiny kis lelkünket és kezeinket a Vörösmarty téren vásárolt kürtős kaláccsal. Eddigre szépen be is sötétedett, úgyhogy a Beszkárt kötött pályás viszonylatain hazazakatoltunk, majd némi HDTV és BluRay bemutató után a kis család elhagyta szerény hajlékomat.

Este megtekintettem az X-eseket, majd hajnali 1-ig MSN-eztem vele, akiről egyelőre többet nem akarok írni (max. annyit, hogy ma este találkozunk).

Chillout

Itthon

Ma még mindig itthonról dolgoztam. Harmadik napja nincs autóm, és olyan, mintha hiányozna egy végtagom. Ráadásul majd csak holnap délelőtt mehetek érte, mert nem csak a lökhárító sérült meg, hanem alatta is volt valami gáz... Viszont legalább le- és kitakarítják. Ennek a szerviznek ez a legnagyobb eredménye.

Tegnap este végre sikerült rájönnöm, hogy a csodás hiperszuper erősítő miért küzd egy sima sztereo jelforrással. Hát azért, mert automatikusan bekapcsolja magának a Dolby ProLogic II-t, és küldené a hátsó hangfalakra is a cuccot, ami viszont nekem egyelőre nincs, viszont az első kettőbe nem megy a teljes műsorfolyam. Időbe telt, mire rájöttem, hogy ha kikapcsolom ezt a funkciót, akkor csodaszépen hangzó hangrendszerem van. S ha már így alakult, rögtön meg is beszéltem vele, hogy fogadja el a számítógéptől SPDIF-en érkező hangokat. Na, keresek is valami jófajta trottyos zenét, és boldogítom a szomszédokat.

Mellesleg a nagy felfedezés örömére ma egész nap a Chillout Dreams szólt a di.fm-ről. Hihetetlenül varázslatosan nyugtató zene, rám is fért.

Hamarosan pedig művészi fotózás Kennel. Fekete-fehér filmre, mert az úgy az igazi.

Csodás

Elautótlanodva

A múlt heti koccanás következményeként mától az autóckám a szervizben tengeti életét három napig. Reggel vittem el, majd áttömegközlekedtem a városon. Egyrészt érdekes volt látni a kemény sarki -4 fokban lerobbant BKV-buszokat (1:1-es Ikarus 435 : Volvo aránnyal), másrészt viszont érdekes volt legeltetni a szememet. Olyan szép példányokat lehet látni...

De hogy egy 20 perces utat tömegközlekedve 1 óra 20 perc alatt lehet megtenni, az azért nem esett jól.

Menü

Gyónás

Voltam misén. Ismét családi emlékmise volt. Kicsit sűrűn megesik az ilyesmi télvíz idején.

Korán elidultunk anyukával, mert ilyenkor, havazás és enyhe ónos eső után nem lehet tudni, meddig tart az út. Nem tartott elég sok ideig, túl korán odaértünk. Anyuka leült, én pedig megálltam hátul, a szokott helyen, a gyóntatószék mellett.

Egymás után mentek be az emberek. Nem néztem az órát, de úgy érzésre nem volt egy percnél tovább bent senki sem. Ennyi idő alatt régen még az első parancsolatnál tartottunk az atyával, de hát most már más atya és más, felgyorsult világ van...

Megint eszembe jutottak a gondolataim a gyónásról és a szükségtelenségéről...

1. Isten jelen van mindenhol, mindent lát, mindenről tud. Fölösleges tehát a bűneinkről felvilágosítani.

2. Isten a bűnbánatról is tud, ráadásul egy pappal ellentétben meg tudja ítélni azt is, hogy az a bűnbánat őszinte-e vagy sem.

3. Istenhez közvetítő nélkül is tudunk szólni. Miért kell hát, hogy egy földi halandó csámcsogjon a szaftos történeteken?

4. Ilymódon tehát az is fölösleges, hogy ugyanaz a földi halandó még meg is alázza az embert, ráadásul mindezt Isten nevében.

5. Ha feltételezzük, hogy Isten egyforma elbánásban részesíti az azonos bűnöket és az azonos embereket, akkor miért van az, hogy az egyik pap ugyanarra a bűnre sokkal több penitenciát szab ki, mint a másik? Értem én azt is, hogy minél több penitenciát kapunk e világban az itt elkövetett bűneinkért, annál kevesebbet kell majd szenvednünk a purgatóriumban, de akkor a másik pap milyen jogon károsít meg azzal, hogy enyhébb "büntetést" ad erre a világra?

Értem én, hogy process, de ha van egy olyan process, aminek semmi létjogosultsága, akkor azt minek kell erőltetni?

Megasztár

Tegnap este megnéztem a Megasztárból két performanszot. Az egyik Szíj Melinda volt a Zalatnay-féle Félteni kell c. dalocskával. Hallottam már néhány korábbi előadását, amelyek egészen korrektül, mondhatni szépen sikerültek, de ez katasztrófa volt. Hamis volt, az ütemet se találta - tehát csak az volt rossz, amitől ének az ének.



Tegyük mellé kontrasztnak az eredetit:



Nem akarom bántani szegényt, van neki elég baja a depresszióival, sőt, azt se akarom megkérdőjelezni, hogy jogos volt a sztárolása. Nem láttam mindegyik előadását, így hát jogom se nagyon volna rá. Azt viszont nem értem, miért kellett ennyire erőltetni a magyar Susan Boyle-dolgot. Főleg, hogy ez nem is az, Susan Boyle-ból legalább valamilyen szinten sztárt lehetett faragni (ő alapból nem ilyen negatívan állt hozzá - tessék megnézni itt), de Melinda csak egy depressziós nő marad(t). Látszott, hogy a zsűri is legszívesebben hazaküldené, de nem merték kimondani, hogy ez most szar volt. Lehet, hogy régebben jó volt, a megasztáros belépője még biztosan, de mostanra kiégett, teher volt neki az egész hercehurca. Valószínűleg jól járt ő is és a nézők is most azzal, hogy hazamehet.

Ez viszont kifejezetten tetszett (igaz, valamelyik pár héttel ezelőtti adásban meg épp ő nyomott le egy hatalmas nyávogást, amitől el is kellett kapcsolnom), bár a gyerek berohanása tényleg eléggé hatásvadász volt, kimaradhatott volna:

Ipiapacs

Sok-sok (mondjuk kettő) év után ma újra hallottam ezt:



Ez a zene még mindig nagyon-nagyon-nagyon. :)

Divat?

Mostanság egyre többet mozgok a hozzám hasonlók köreiben. A kapcsolataimat a virtuális valóságból egyre inkább az igaziba terelem. Ennek van egy olyan, nem elhanyagolható eredménye, hogy egyre több új embert ismerek meg - és nem levelezgetésről, msn-ezgetésről van szó, hanem élő találkozásokról.

E találkozások során sokszor elgondolkozom, próbálom kitalálni, hogy a velem szemben lévő ember vajon tényleg közülünk való-e, vagy valamilyen körülmény folytán csak annak mondja magát. Kategóriák felállítása és az emberek ezekbe való beskatulyázása elég hülye dolog, elismerem, de valahogy az alábbi kategóriákat tudnám megkülönböztetni:

- Meleg, és emberként éli meg. Számára a szexualitás csak az életének egy része, egy tény, amely ugyanúgy nem határozza meg az identitását, mintha heteroszexuális lenne.

- Meleg, és rá is játszik. Aktívan megéli a melegségét, kicsit rá is tesz, polgárpukkaszt, ahol és amikor csak lehet. Ennek aztán vannak fokozatai, ki szolidabban, ki kevésbé szoldan adja magát elő. Az extrém véglet a felvonuláson magát rázó, törött csuklójú, hajtűdobáló buzi.

- Nem meleg, de meg akar felelni valakinek (függ valakitől), aki az, és ezért rájátszik, vagy meggyőzi magát (hasonlóan ahhoz, amikor melegek elnyomják magukban, és heteroszexuálisnak vallják magukat). Mint az előző, csak kényelmesebb így élnie, ahelyett, hogy a saját lábára állna.

- Divatbuzi, aki jó bulinak tartja, ezért rájátszik - a valóságban pedig talán ő maga sincs tisztában azzal, hogy mit akar tulajdonképpen.

Természetesen az egyes kategóriák között az átmenetet nem határozott vonalnak, hanem egy elmosódott valaminek gondolom, és emiatt nyilván a legtöbb embert nem tudom egyértelműen besorolni egy adott kategóriába. Az viszont különösen pozitív élmény számomra, hogy egyre több olyan embert ismerek, akit egyértelműen az első kategóriában tudok elhelyezni.

Érdekes dolog ez a szexualitás és a folyamatos átmenet a kategóriák között... Azt hiszem, hogy nincs fekete és fehér, illetve ahogy a valóságban, úgy ebben a világban is a fekete és a fehér csak a két véglet, köztük ott van a teljes színskála. Ahogy mondani szokás: hetero ember nincs, csak makacs. Ugyanezt gondolom a másik végletről is.

De ha egyszer szeretek valakit, akkor nekem nincs félrejárás mással, akárhol is legyek a skálán.

Reggelizeneazautóból

Akik reggel láttak vezetés közben, biztos azt hitték, hogy epilepsziás rohamom van. De nem volt, csak ezt hallgattam.



Sajnos csak gyenge hang- és képminőségű klip jön most, mert a jóféle változat a mi kis országunkban le van tiltva... (Persze a céges proxy-val, ami valamerre Olaszországon keresztül viszi a forgalmat, gond nélkül megette a youtube, és jött a full minőségű sztrím. Katt ide, ha esetleg egy jobb más országban laksz.)

Jog

2 év után ismételten azon töröm az agyam, hogy jelentkezek jogra. Nagyjából az alábbi lehetőségek vannak erre kis hazánkban.

Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE). Ide jelentkeztem két éve, fel is vettek, de nem kezdtem el. Elsősorban azért, mert akkor éppen nem volt kedvem seggelni. Másodsorban azért, mert ott tanít egy bizonyos jobbikos hölgy, aki jelenleg EP képviselő. Viszont ez talán a legnevesebb oskola mind közül. Ráadásként Budapesten van, ami ugye nekem nem hátrány.

Pécsi Tudományegyetem (PTE). Szintén egy nagy klasszikus az elismert jogász hármasból. Hátránya, hogy messze van a fővárostól. Előnye, hogy közel van az óhazához.

Szegedi Tudományegyetem (SZTE). A harmadik klasszikus. Szintén messze Budapesttől, ellenben kecskeméti kihelyezett képzéssel, ami viszont annyira már nincs is messze.

Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) és Károli Gáspár Református Egyetem (KRE). Ezeket egy kalap alá veszem. Az egyetemek nevét hallva valami furcsa frusztráció lesz úrrá rajtam. Az egyházakhoz köthető oktatási intézmények valahogy borzongással töltenek el. Ugyanakkor egy károlis ismerősöm szerint az egyik legcsaládiasabb légkörrel rendelkező jogásziskola az övék. Ha viszont utánaolvasgatok, kiderül, hogy ezt a két jogászképzést ismerik el legkevésbé.

Széchenyi István Egyetem (SZE). A feltörekvő negyedik. Egyes vélemények szerint ma Magyarországon a legszínvonalasabb jogászképzés itt található. Neves ex-, és jelenlegi alkotmányjogászok is tanítanak itt. Viszont Győrben van - ami persze nem a világvége, de mégse a szomszéd utca.

Szóval az esélyes hármas: ELTE, SZTE kecskeméti kihelyezett képzése, és SZE. Leginkább talán annak örülnék, ha az SZE indítana budapesti kihelyezett képzést, bár azt hiszem, ez éppen a bilibe lógó kéz tipikus esete. Természetesen csak levelező képzés / távoktatás jöhet szóba, hiszen közben meg is kell élnem.

S hogy miért éppen jog? Megmagyarázhatatlan. Egy ideje kényszerből elég sokat bújom a törvényeket, és valami furcsa, perverz bizsergést éreztem néha a paragrafusok olvasgatása közben. A munkámban se jönne rosszul, főleg az uniós kereskedelmi jog ismerete.

Azért persze kell még erre néhányat aludni.