Nyitnikék

Volt már blogom. Nem is egy. Mindig megelégeltem az írást, de most mégis belevágok újra. Általában két okból szokott ez megtörténni velem: vagy nagyon rám tör a magány, és ilyenkor folyamatosan hisztizek, hogy miért nincs senki, vagy elég volt a mi kis világunkból, és teljesen semleges témában írogatok. Most egyszerre van mindkettő, elegem van a mi kis világunkból is, és eléggé egyedül is érzem magam. Azért a hisztit megpróbálom mellőzni. :)

A mi kis világunk egy egészen MÁS világ. Fiúk egymás közt. Időről időre elég belőle, néhány napja ismét letöröltem magam az összes társkeresőről, ahol regisztrált voltam. Mindezt természetesen csak azért, hogy pár nap vagy hét múlva újra regisztrálhassak...

Az egyedüllét érzése pedig igazán tegnap este tört rám...



Tegnap este voltam ugyanis egy blogtalálkozón. Írók, olvasók egymás közt. Alapvetően nem ez, pontosabban nem közvetlenül ez (mármint a találkozó ténye) inspirált az írásra. Sokkal inkább az, hogy egyrészt voltak ott helyes és értelmes fiúkák, akikkel közelebbről is szívesen megismerkedtem volna, így, nagy magányomban - nem is feltétlenül szexuális vagy párkapcsolati jelleggel, "csak" baráti/ismerősi köröm bővítése okán (tulajdonképpen ezért is mentem el). Másrészt pedig voltak páros emberek is, és hát mi tagadás, néha belegondoltam, hogy milyen jó lett volna, ha én se egyedül megyek. Ott volt például az a két ember, akit ismertem a találkozó előtt: Öcsi és Ricsi. Elbűvölők voltak, mint mindig. Szerencsések, hogy ebben a vilában így egymásra találtak.

Maga a találkozó elég ambivalens érzéseket váltott ki belőlem. Sajnos elég szerencsétlen volt a hely kialakítása, ezért a csapat másodiknak érkező fele nem is nagyon tudta, hogy mi páran, akiket külön asztalhoz ültettek, szintén oda tartozunk. Így hát nem rovom fel nekik, hogy nem is köszöntek, és hátat fordítottak nekünk. Viszont a mi kis csapatunk kellemesen elbeszélgetett a sarokban, úgyhogy a dolgok alapvetését tekintve jól éreztem magam - köszönöm a meghívást.

Ami pedig a jövőt illeti: majd meglátjuk. Írom, amikor és ameddig úgy érzem, hogy van mondanivalóm.