4 éve ismerjük egymást. Valaha a legjobb meleg barátomnak tartottam, de dacára annak, hogy ma hosszú idő után újra beszéltünk MSN-en, nem tudom, mi van velünk. Ez leginkább azért bánt, mert ma a blogját olvasgatva tudtam meg, hogy mi is a baja velem. Amikor rákérdeztem, nem mondta meg. Aztán a blogon leírva meg ott áll feketén-fehéren, hogy mekkora paraszt voltam vele.
A történet nagyjából annyi, hogy kijavítottam egy angol nyelvi hibát a régi blogján (meg is köszönte), és kértem, hogy a képet, amit küldtem neki, és publikált a blogon, exif nélküli változatban tegye ki (azaz cserélje le a már kipakolt exifes változatot az exif nélkülire, amit átküldtem neki). Ez persze az ő fejében összekombinálódott azzal, hogy szégyellem, hogy ott jelent meg a képem. A valódi indok ezzel szemben az, hogy a publikus honlapokon lévő képeim mindegyikéből kiszedem az exif információkat, és ezzel szerettem volna összhangba hozni ezt is. Szó sincs szégyenről vagy kitüntetett figyelemről.
Nem szeretnék résztelekbe menni, hogy miért szedem ki ezeket az információkat a képeimből. Nem használok illegális szoftvereket, nem ezeknek a nyomát akarom eltakarítani. Személyes oka van, és neki erre a személyes okra illenék emlékeznie. Ha ez üldözési mánia, hát legyen, vállalom. De abból az egy emberből, akinek az üldözését el akarom kerülni ilymódon, valóban nem kérek.
A legjobban az bánt, hogy ahelyett, hogy elmondaná, mi a baj, amikor rákérdezek, inkább besértődik, elvonul, antiszociális lesz. És aztán viszontlátok olyat, rólam írva, hogy "megbántódott vagy nem értem, de elszigetelődött [biztos ő ugyanezt hiszi rólam]". Hát igen, azt.
Volt már köztünk konfliktus, nem is kicsi. Megoldottuk. De ha valaki csírájában fojtja el a problémamegoldást, és már azt se képes elmondani, hogy mi a baja, és kerülőúton, hetekkel később kell megtudnom az igazságot, akkor nem tudom, mit tehetnék.
Csak azt tudom, hogy én ezek után inkább nem olvasom azt a blogot, nehogy én legyek a rossz cenzor. Na meg azt, hogy nem szeretném, hogy az elmúlt 4 évet így kelljen lezárni, vagy hogy egyáltalán le kelljen zárni. De a szám íze most keserű. Nagyon keserű.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Most szólj hozzá!