2011. augusztus 20., szombat

Augusztus huszadika

Kicsit szivatóval indultam ma reggel. Az elmúlt éjszakai alvásom ugyanis két részletben történt, és a kettő között volt legalább egy órányi szünet. Végül azért valahogy mégiscsak sikerült magamhoz térnem, aztán megfészeltük Gonerrel a mai napra tervezett kerékpározás részleteit. Ha már elkészült az A jelű kerékpár (kit szintén szerencsekerekes apropóból nevezzünk ezentúl Aladárnak) két vadonatúj lába, gondoltam, négyesben (azaz Goner, Aladár, Pót Béla, és én - ki más) kiruccanhatnánk kicsit.

Goner figyelmeztetett, hogy pótkereket hozzak magammal, ám én ennek akkor nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget. 12:53-kor felpattantam Bélára, Aladárt pedig kormányon fogtam, és kigurultunk a metróhoz, ahol is csatlakozott hozzánk negyedik utastársunk. Rövid technikai eszmecsere és gyakorlati próbálkozások után eldőlt a beosztás is, miszerint Goner kapja Bélát, nekem pedig Aladár jut.

El is indultunk hát az eredetileg tervezett útvonalon, ám alig 3 kilométer után megtörtént a baj: Aladár hátsó talpából egy villamossín - kátyú kombináció hatására elszökött a levegő. Itt emlékeztetném a nyájas olvasót a pótkerék szükségességére, illetve az arra való figyelmeztetésre, illetve az arra való fittyet hányásra.

Se rá fütty, megfordultunk, sétáltunk vagy fél órát, és visszaérkeztünk szerény hajlékomba, ami jelenlegi állapotában sokkal inkább hasonlít egy disznóólra. Égett is az orcám rendesen, nem győztem bocsánatot kérni a körülmények miatt. Ezúton szeretnék mégegyszer... Ígérem, a holnapi takarítás után megmutatom, hogy tud ez ragyogni is. (Jut eszembe, a holnapi takarításhoz önkéntesek jelentkezését szívesen veszem.)

Negyedóra után aztán elkészült a gumicsere, célba vettük a legközelebbi benzintyúkot, ahol Aladár megkapta a levegőt a talpába, és huss, már repültünk is. Úgy 15 kilométer után megkérdeztem Gonert, hogy mi az elgondolása a folytatásról, amikor ő is könnyelműségéről tett tanúbizonyságot, mert azt mondta, hogy nem kell még elindulnunk visszafelé, 7-re kell hazaérnie, és még stabilnak érzi az állapotát.

Azt hiszem, úgy 2 óra elteltével ez elmúlt. De ezzel nem volt egyedül, csak én próbáltam titkolni. Bocs. :) Fél 7-kor sikerült lezárnunk a mai túrát, ekkor a kilométerszámláló azt mondta, hogy 56. Ennyit mentünk ma. Le a kalappal!

Este pedig sajnos elváltak útjaink, bár nagyon élveztem Goner társaságát, de mindkettőnket más-más csoport várt a tűzijáték megtekintése okán (engem konkrétan kedves Sándor és gyermekeinek kétharmada). Amiről nekem mellesleg a július 8-adikai ámerikai pirotechnikai bemutató jutott eszembe. Különösen a 22. percnél, amikor is a hanghatás is elérte az ott tapasztalhatót.

Ismét egy remek napot zárhattam, melyért ismét szeretnék köszönetet mondani az illetékes elvtársaknak és az elvtársnőnek. Aki egy kicsit szétesett a végére, pont úgy, mint én, csak én már rutinosabban titkolom.

3 megjegyzés:

  1. Jut is eszembe mennyit nyávogtam már visszafelé. Idegesítő lehettem, de nem vagyok hozzászokva ilyen nagy túrákhoz. Majd csinálunk még pár ilyen túrát és mit nekem 56 kilométer. :)

    VálaszTörlés
  2. Már most is mit neked 56 km. Jössz Balatont kerülni? :D

    VálaszTörlés
  3. Nanana azért ne hamarkodjuk el. :)

    VálaszTörlés

Most szólj hozzá!