A bejegyzés eredeti címe az lett volna, hogy Vettem szakaszkulcsot. (Ugye mindenki emlékszik még erre? Na, ma meglett, nem 16-ért, hanem 11-ért, és kettő.) Aztán az estém úgy alakult, hogy másképp.
Konkrétan gondoltam egy nagy merészet, mint Micimackó, amikor álló répával felébredt (további részletek itt), és este 8-kor felpattantam Pót Bélára. Úticélul pedig a Normafát tűztem ki. ALágymányosi-Rákóczi-hídon áthajtva egy pillanatra átvillant az agyamon, hogy elég lenne inkább csak a rakparton felvonszolni magam a Lánchídig, aztán a pesti oldalon meg vissza, de akkor már nem volt megállás. Kihaénnem Énkimás (ez milyen szépen hangzik) nem adhatja fel ilyen könnyen.
A következő pont, amikor meginogtam, az Apor Vilmos téren volt. Aztán az Istenhegyi úton többször is. Konkrétan minden buszmegállónál, ahol megálltam kiköpni a tüdőmet.
Aztán egyszer csak ott volt előttem a víztorony. Onnan meg már szinte végig lejt az út a Normafáig, így hát igen, megcsináltam. Lihegtem egy kicsit a panorámát bámulva, majd úgy döntöttem, hogy megnézem a János-hegyet is. Csakhogy este 21:50-kor az az út már olyan beszaratósan sötét, hogy inkább félúton visszafordultam. Konkrétan borsózott a hátam és már mindenféle vízióim voltak. Öregszem, régen ezt simán bevállaltam, még gyalog is.
21:59-kor haladtam el ismét a víztorony mellett, és 22:11-kor értem le a Clark Árám térre, az alagúton át. 12 perc alatt abszolváltam lefelé a távot (és a magasságot), közben többször is szabályt sértettem azzal, hogy 40-es táblánál 50-nel száguldottam lefelé. Annál jobban nem mertem engedni, pedig simán meglehetett volna a 70 is, de ha valami történik akár csak 50-es tempónál is, akkor lehet izzítani a lélekharangot...
Levezetésként remegő lábakkal sétáltam egy kicsit a Duna-korzón (bár jobb ajánlatom is lett volna :P), ahol is olyat szemeztem egy kiccsávóval, hogy öröm volt nézni. Aztán felpattantam Bélára (ne tessék félreérteni), és hazavágtattam, hogy felfaljam az utánam 5 perccel érkezőpizzafutárt, pardon, az általa hozott modenai spagettit. Bár a futár se lett volna ellenemre, no.
Most pedig megyek, és atomjaimra hullok, hogy aztán reggel 6-kor kelhessek, hogy elinduljak a Csepel-sziget körüli kajaktúrára. 'cakát. És vizslát vasárnap.
Konkrétan gondoltam egy nagy merészet, mint Micimackó, amikor álló répával felébredt (további részletek itt), és este 8-kor felpattantam Pót Bélára. Úticélul pedig a Normafát tűztem ki. A
A következő pont, amikor meginogtam, az Apor Vilmos téren volt. Aztán az Istenhegyi úton többször is. Konkrétan minden buszmegállónál, ahol megálltam kiköpni a tüdőmet.
Aztán egyszer csak ott volt előttem a víztorony. Onnan meg már szinte végig lejt az út a Normafáig, így hát igen, megcsináltam. Lihegtem egy kicsit a panorámát bámulva, majd úgy döntöttem, hogy megnézem a János-hegyet is. Csakhogy este 21:50-kor az az út már olyan beszaratósan sötét, hogy inkább félúton visszafordultam. Konkrétan borsózott a hátam és már mindenféle vízióim voltak. Öregszem, régen ezt simán bevállaltam, még gyalog is.
21:59-kor haladtam el ismét a víztorony mellett, és 22:11-kor értem le a Clark Árám térre, az alagúton át. 12 perc alatt abszolváltam lefelé a távot (és a magasságot), közben többször is szabályt sértettem azzal, hogy 40-es táblánál 50-nel száguldottam lefelé. Annál jobban nem mertem engedni, pedig simán meglehetett volna a 70 is, de ha valami történik akár csak 50-es tempónál is, akkor lehet izzítani a lélekharangot...
Levezetésként remegő lábakkal sétáltam egy kicsit a Duna-korzón (bár jobb ajánlatom is lett volna :P), ahol is olyat szemeztem egy kiccsávóval, hogy öröm volt nézni. Aztán felpattantam Bélára (ne tessék félreérteni), és hazavágtattam, hogy felfaljam az utánam 5 perccel érkező
Most pedig megyek, és atomjaimra hullok, hogy aztán reggel 6-kor kelhessek, hogy elinduljak a Csepel-sziget körüli kajaktúrára. 'cakát. És vizslát vasárnap.
Szép teljesítmény. :)
VálaszTörlésKöszi. :)
VálaszTörlés