Záróra

Számomra a blogtalálkozó egy meghatározó élmény volt. Egy olyan, ami arra inspirált, hogy magam is felüssem a virtuális naplót, és a képzeletbeli tintával rójam a soraimat.

Nem hiszem, hogy az írásaim kényszeredettek lettek volna, sokkal inkább jó érzés volt kiírni magamból az apró örömeimet, bánataimat. Sose volt célom, hogy magasztos eszmék pártfogójává váljak, vagy hogy bárki is a blogommal példálózzék. Nem volt célom nagy elméleti fejtegetésekbe bocsátkozni sem, csak azért, hogy megmutassam, én is érek valamit. Tisztában voltam vele, hogy egyesek lenéznek majd emiatt, de nem érdekelt. Az se érdekelt, hogy ilymódon talán egy tucatbloggá lett a blogom. Nem érdekelt, mert jó volt. Ismét Forrest Gumppal példálózom: csináltam, mert jólesett, mint neki a futás.

S hogy miért a múlt idő?

Azért, mert úgy érzem, hogy két hónap alatt nagyot változott velem a világ. Azért, mert bár ez egy folyamat volt, most valami egy csapásra elmúlt. Valami megtört. Talán egy elejtett, ártatlannak szánt és annak vélt félmondat miatt, amellyel az egyik bloggertársam az enyémhez hasonló mondanivaló nélküli blogokat sajnálja le. Talán azért, mert az egészségem nincs teljesen rendben mostanság, és ez rányomja bélyegét az alaphangulatomra is. Talán azért, mert úgy érzem, a mai napom egy kalap szart se ér, és nem volt értelme felkelni. Talán, talán, talán... Találgatok, keresem az indokokat, de igazából magam se tudom. Talán nem is kell megindokolnom. Egyszerűen nem érzem már az inspirációt.

"Kicsit elfáradtam. Azt hiszem, hazamegyek."

Szétesve

Megvolt.

Paksig mentünk. Tegnap brutális szélben, ma szakadó esőben. Kicsit motivációmat is vesztettem a végére, de egyszerűen őrültség lett volna folytatni ilyen körülmények között. Azt hiszem, azért ez a 90 km se kis teljesítmény.

Tegnap Ercsiig gyönyörű időnk volt, utána elkezdett fújni a szél és elbújt a Nap. A szél pedig olyan hullámokat generált a vízen, mintha legalábbis a tengeren lettünk volna.

Ma pedig azt éreztem, amit Forrest Gump is érezhetett, amikor Vietnamban harcolt. Alulról és felülről is esett.

De ki kell próbálni ezt is, nem lehet mindig ragyogó napsütés kajakozás közben. A tanulság annyi, hogy be kell szerezni vízálló ruhát. Mármint igazán vízállót, nem csak vízlepergetőt.

Megyek aludni. Holnap meló, és nagyon re kéne generálódni.

Hatvannégy

bites lettem én, meglepetés e költemény. Vagy nem az?

Tegnap estétől 64 bites vindóz hetet használok. Meg ofisz 2010 pro pluszt. Szerintem.

Eddig élvezem az új gépet. Ezzel most már tudok normálisan a Canon H.264-es kodek-implementációjával tömörített full HD videót nézni. Bizony. Ideje volt már a cserének, a P4 Celeron 2,4 GHz-es proci fölött eljárt az idő. A Core i5 760 meg még egész új technológia, van előtte pár év.

Az elmúlt éjszakám a telepítésről szólt, úgyhogy most kicsit álmos vagyok. Megyek is lassacskán alszani, mert holnap meg hajnali 5-kor kelés (áááááá). Utána meg 2 napig kajakozésön.

Pápá.

Opitimista

Körforgalom

Hogy mennyire nem tudnak az emberek körforgalomban vezetni...

Ma reggel megyek a szokásos útvonalon, balról jön egy hárombetűs prémium márkás autós. Ő is egyenesen menne tovább, én is. Kicsit lassítok, hogy lendületből átmehessek, közvetlenül utána. Elindul kifelé a körforgalomból, közvetenül előttem, aztán meggondolja magát. Beáll elém keresztbe. Satufékkel sikerült elkerülni az ütközést.

Egy kilométerrel arrébb, a következő körforgalomban sehol senki, illetve jobbról közeledik egy taxi, de már rég bent vagyok a körforgalomban, mire odaér, egyértelmű a helyzet, hogy nekem van elsőbbségem. Aztán a taxis beáll elém. Nem becsúszik és halad, hanem beáll. Itt is csak a reflexeimen múlt, hogy nem volt kocc.

Múltkor meg a kedvenc érdi turbókörforgalmamban sikerült egy sávváltást megnéznem közvetlen közelről. Mondjuk ott eleve óvatos vagyok, mert a turbókörforgalom nálunk elég új. Viszont tök logikus, csak az elején a jó sávba kell besorolni, és ha ez megtörténik, pont ott dob ki bennünket a turbó, ahol kell. Sávváltás nélkül. Ami mellesleg tilos is.

Félelmetes, hogy mennyit kell még fejlődnünk ezen a téren (is).

Megválaszolatlan

Új laptopot kaptam a cégnél, rendezgetem a búkmárkokat. Erre bukkantam köztük:



Amikor harmadszor voltam Isztambulban, és a törökömet vártam a szállodában, bekapcsoltam a török MTV-t és elkezdtem kipakolni a bőröndömből a ruháimat. Egyszer csak magyar szó csapta meg a fülemet. Ez volt az.

A magyar szöveg egyébként a török dalszöveg egy részének fordítása.

Víz

Tegnap nem írtam, mert késő délután kimentem kicsit kajakozni. Aztán elvesztettem az időérzékemet, és a kicsi kajakozásból kicsit nagyobb kajakozás, szám szerint 19,3 km lett, és egy rám sötétedés. Szerencsére a sötétedés nem úgy történik, hogy lekapcsolja valaki a villanyt, na meg aztán majdnem teilhold volt (ma telik meg teljesen), ráadásul fehér hajóval voltam, így nem izgultam, hogy jön egy uszály, és maga alá gyűr. Meg az uszályok elég ritkán járnak a Kis-Dunán. Hétvégén meg újra nagy túra.

A kajakozás után konstatáltam, hogy egyre értelmesebb népek vannak a rómeón. Persze, ezt az állításomat hamarosan visszavonom, de meglepő, hogy lehet beszélgetni is ott néhány emberrel.

Ma pedig úszni megyek, ahogy hétfőn is voltam. Egyre jobban megy, egyre kevésbé akarok (akar a fene, mégis mindig sikerül a határára kerülni) belefulladni.

Uff

Két indián sétál a patakparton. Egyik beugrik a vízbe és átúszik a szemközti parthoz, onnan meg vissza. Amikor visszaér, a parton álló megszólal:
-Uff!
Az indián megint átúszik oda-vissza. Mire visszaér, megint megszólal a másik:
-Uff!
És elkezdi megint a folyamatot. Mikor visszaér, a másik ismét:
-Uff!
A vízből kijön az indián:
-Na jólvan bazdmeg, én már uftam eleget, moft uffá te!

Ez volt ma. A végén kábé hasonlóan visszaszóltam volna az oktató kislánynak, aztán rájöttem, hogy mennyire jól is esett. Érzem, hogy van mellizmom, karizmom, sőt, lábizmom is.

Mellesleg, amikor a fenti viccet kerestem, a gugli kidobta a régi twitteremet. (Mertmivelhogy ott is elsütöttem már egyszer valami hasonlót.) Amit ezer éve töröltem. De van ez a yamm.hu nevű izé, ami learchiválta. Hogy a fene enné a mocskos pofáját.

Tessék, lehet fogni a fejeteket, hogy miket csipogtam valaha réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban.

Most pedig megnézem a Sose halunk meget. Az uszodából kifelé jövet hallottam meg Presser művész úr hangját a betétdallal, furcsamód a fitnesszterem felől kiszűrődve. Azt mondjuk nem tudom, erre mit lehet fitnesszkedni, de nekem jó volt kedvcsinálónak.

Tegnap

Mindjárt indulok haza, 10 percem van, hogy megírjam a bejegyzést, mielőtt jelentkeznem kell a recepción. Nem is húzom az időt, beszéljenek a képek.

Topkapi Sarayi:






Ayasofia:





Sultanahmet:






Bazaar:




Yedikule:

Megalol

Headline a romeo-n: "Karizmatikus srácot keresek. Muscled arms guys welcome." Ennek örömére megyek is várost nézni. Pusszpá.

Bursa

Úgy egy órája értem vissza a szállodába. Megint Bursa-ban voltam, és ezúttal sikerült komppal visszajönni. A projektet átadtam egy kollégámnak. Fogalmam sincs, mikor járok arra legközelebb. Elérzékenyültem.

Képriport

A mai délutánom szabad volt, mászkáltam egy kicsit a városban. Előre hoztam a szombati program első részét, azt, ami nem az óvárosban van. Nézzük.

Taksim-ra érkeztem stílszerűen taksival. Innen a sétálóutcán

lesétáltam a Galata toronyhoz,

ami egykoron ugyanazt a funkciót töltötte be, mint a soproni Tűztorony, és ahonnan is gyönyörű kilátásban volt részem. Megnézhettem ismét a Boszporuszt (az előző bejegyzés képe a szálloda tetejéről készült, ez egy kicsit más perspektívát mutat),

majd a torony másik oldaláról a szombati túra célpontjait.

Középtájt az Aranyszarv-öböl, baloldalt felül Ázsia, közvetlenül alatta a Boszporusz bejárata. Háttérben a Márvány-tenger, az Aranyszarv-öböl és a Márvány-tenger között meg az óváros. Itt a baloldalt látható török zászlótól kiindulva az első nagy épületegyüttes a Topkapi-szeráj, a második, vöröses, kupolás épület a Hagia Sofia (vagy ahogy itt hívják, Ayasofija), mellette jobbra a Kék Mecset. A Jedikulát nem sikerült felfedeznem a képen, de számomra, magyar ember számára nyilván az lesz majd a legérdekesebb - történelmi szempontból mindenképpen.

Tudom, hogy már írtam, de az egész város magával ragadott. Az elmúlt 8 évben (éppen ma 8 éve, hogy itt dolgozom a cégnél) bejártam Napkeletet és Napnyugatot, de nem volt még olyan hely, ami ennyire megfogott volna.

Határ

Európa és Ázsia határa.

Error

14 kiló fogyás után eljönni egy konferenciára, ami tipikusan a zabálásról szól, nem jelent túl sok jót az álmoskönyv szerint.

Miguel továbbra is tetszik, ma már beszélgettünk ebéd közben. De igazából tegnap este a buszon, a dugóban araszolgatás közben bámészkodva rájöttem, hogy annyi jó faszi flangál itt az utcákon, hogy nem kéne korlátok közé szorítani magam, és csak rá csorgatni a nyálamat. Más nyilván úgyse lesz, hacsak be nem tévedek "véletlenül" egy fürdőbe. Ahhoz meg nem ittam elég bátorra magam tegnap este se. Pedig benyeltem egy kis vodkát meg egy kis oroszlántejet, ami olyan ízű, mint a görögök ouzo-ja, és azt mondják rá, hogy azért oroszlántej, mert igazán férfinak kell lenni hozzá, hogy megigya az ember. Mondjuk a vodka engem jobban fejbekólintott.

Holnap megint Bursa, a szombati program egyre bővül. Most ott tartunk, hogy Taksim, Galata, bazársor, Hagia Sofia, Kék Mecset, Topkapi, Héttorony. Az első kettő kivételével minden az óváros, az egykori Konstantinápoly része. Tegnap mellesleg ott voltunk vacsorázni egy Kr. e. 330-ban épült ciszternában. Odafele másfél óra volt az út, visszafele 10 perc. Viszont amikor sétálgattunk a Kék Mecset mellett, egyszerűen magával ragadott az isztambuli életérzés. Imádom ezt a várost. Hiányozni fog.

Helyzetjelentés

Szünet van a konferencián, odakint ordít a müezzin, én meg a gayromeo-t bújom. Mertmivelhogy tegnap este visszaregeltem. :)

Jahaaaaj, és Miguel (akiről tegnap írtam) olyan szép. Tuti, hogy közénk való, a mozgása, a gesztusai, minden erre utal. És olyat szemeztünk tegnap este... A hülye cigi helyett igazán szívhatna mást is. :P

Konf

Elkezdődött a konferencia. Túl sok minden eddig nem történt, ám egy igen érdekes előadáson máris részt vehettem. Sir Ranulph Fiennes tartotta, aki elsőként kerülte meg a Földet úgy, hogy közben mindkét sarkvidéket átszelte és mindkét sarkot érintette. Vagy éppen hét egymást követő napon hét maratont futott le hét különbötő kontinensen. Mondjuk azt nem tudom, hogy a hét földrész hogy jön ki - ha Észak- és Dél-Amerikát külön kontinensnek veszem, akkor is kell hozzá az Antarktisz. Ott meg maratont futni eléggé necces lehet. Nem, mintha nem nézném ki belőle.

Előadásának témája a motiváció és a képzelet határtalansága volt. Nagyon élveztem a nem kevés abszurd humorral fűszerezett műsort. A közönség többször is dőlt a röghögéstől, szó szerint. Egyszer éppen a vadvizi evezésről beszélt és mutatott képeket, majd hozzátette, hogy az egyik hajót elsodorta a víz, és a benne ülők holttesteit néhány kilométerrel lejjebb találták meg partra vetve. De hát túl nagy probléma nem volt, mert az csak a BBC stábja volt. Vagy amikor az Antarktiszt kettesben átszelték, akkor az orvos társa többször vizeletmintát vett tőle, és egyszer nem sikerült beletalálnia az edénybe - hát igen, a mínusz száziksz fokban nem sok különbség van a férfiak és a nők között odalent.

Na és természetesen találkoztam néhány szemrevaló teremtéssel is. Az egyikük különösen nagyon nagyon nagyon bejövős, kár, hogy még rám se nézett... :'(

Persze, egy másik, akivel már nem először találkoztam, nagyon is kommunikatív, és majdnem át is ölelt, a derekamnál fogva. Mellesleg ismeri az előzőt, együtt lógtak. (Itt lenne az idő életem első hármasozására? :D ) Ráadásul ő se rossz példány. :P Óbazz, csak lenne bennem elég bátorság, hogy hagyjam magam elcsábítani. És ne lennének kollégák...

Hullaságmármegint

Reggel fél 6-kor keltem, mármint itteni idő szerint. Azóta ébren vagyok. Így hát a napom tő-, és rövidke bővített mondatokban:

6-kor taxi, irány a kikötő, Yenikapi, ami magyarra fordítva újkaput jelent.

7:30-kor kifutottunk a Márvány-tengerre.

9:00 körül megérkeztünk Mudanya-ba. Beültünk egy taxiba, és meg se álltunk Bursa városáig.

Bursa-ban tárgyalások, építési terület megtekintése, ebéd, délutáni irodai géptúrás.

15:30 körül elindultunk vissza Mudanya-ba a komphoz.

16:00 körül a jegyárusító hölgy közölte, hogy elfogytak a jegyek a 17:30-kor induló járatra.

17:00-ra visszaértünk Bursa-ba a buszpályaudvarra, ahonnan jegyvásárlás, pisilés, és egy fantasztikusan finom iskender kebap elfogyasztása után 18:30-kor elindultunk Isztambul felé. Legnagyobb szerencsénkre a busz nem kerülte meg teljesen a Márvány-tengert, hanem a legkeletibb csücskét levágta komppal. Így is 3 és fél óra volt az út. Ellenben a busz tiszta volt, 15 tévécsatornát lehetett nézni az előttünk lévő ülés háttámlájába épített kis LCD-monitoron (tisztára, mint a transzatlanti repülőjáratokon), a kalauz bácsi adott enni-inni, és mindezt 22 líráért, per kopf (kb. 3200 Ft). Kb. 200 km-ért. Azt mondom, hogy nem semmi.

Valamikor 22:00 körül értünk vissza Isztambulba, ahol várt ránk még egy rövidke taxizás (a rövidke természetesen az időre értendő, útban hosszú volt, de hát ezek itt mennek, mint az őrültek).

A végén találkoztam a főnökeimmel is, akik épp megérkeztek a holnapi konferenciára. Hullaságomra való hivatkozással exkuzáltam magam a vacsora alól, és feljöttem a szobámba.

Most pedig azzal a jóleső érzéssel bújok be az ágyba, hogy ismét egy tartalmasan, kalandosan, magamat feltalálósan eltöltött nap áll mögöttem. Még sok ilyet.

Isztambuli

No kérem, itt vagyok. Az úgy volt, hogy 12:05-kor indult volna a gép menetrend szerint. 10:30 környékén ki is értem a reptérre. Egy pillantás az infótáblára, és máris látszott a vészjósló közlemény, miszerint az indulás 13:30-kor várható. Check-in, fényképgépről kiviteli nyilatkozat, útlevélvizsgálat, röntgen, fémdetektor, kaja, duty free, és várakozás. Váárakozás. Vááárakozás. Majd a hangosbemondó közli, hogy az érkező gép késése miatt késünk. Oké.

13:10 körül felálltunk, beálltunk a kijáratnál kígyózó sorba. 2 perccel később bemondták, hogy majd 14:00 körül menjünk, addig csüccs. Ezen felbuzdulva toltunk megint egy kis kaját. Én már az utolsó falatoknál tartottam, a kolléga még nem annyira, amikor is bemondták, hogy lehet beszállni. Nálysz. 14:00 helyett 13:20 körül.

Beszálltunk. HA-LOU volt a fuvareszköz. A kapitánya közölte az utasokkal, tehát velünk, hogy elnézést, elnézést, elnézést, de még sokáig nem fogunk elindulni, mert Isztambulban zivatar van, és eső, és emiatt zsúfolt légtér. Viszont javul a helyzet, úgyhogy lehet, hogy nem kell két órát a gépen ücsörögnünk indulás előtt. Mellesleg azért döntöttek úgy, hogy beszállítanak, és nem a tranzitban váratnak minket, mert bár ez így kényelmetlenebb, de hát bármikor jöhet a toronytól az engedély a hajtóműindításra.

Ezután nekem filmszakadás volt. Valahányszor beszállok egy repülőbe, menetrend szerint (késés nélkül, azonnal) jön az alvásinger. Aludtam is egy órát. Ébredés után néhány perccel a kapitány úr közölte, hogy továbbra is várunk, de áttolnak minket egy külső állóhelyre, mert kell a híd egy másik gépnek. Így is történt, én meg bekapcsoltam az egyik telefonomat, és elkezdtem emailezni, sms-ezni, msn-ezni... Aztán egyszer csak felpörögtek a hajtóművek és jöttünk.

15:05-kor dobbantottunk. Az út 1:40 volt. Tehát 4 és fél órát vártunk egy alig több mint másfél órás útra. Hurrá. De végülis itt vagyok.

Marhára hiányzik a törököm. Olyan kis megszokott dolog volt már, hogy ha idejövök, akkor találkozunk. Ettől függetlenül a város szép és egyszerűen csodálatos, ahogy lüktet, de kicsit üresebb, mint lenni szokott.

Holnap majd kompon állok vagy ülök, aztán keddtől csütörtökig konferencia (reményeim szerint valamelyik este a Boszporuszon ringatózó hajón lesz egy vacsora), pénteken megint kompon állás/ülés, szombaton pedig városnézés. A tervezett célpontok: Yedikule (magyarul Héttorony - Egri csillagokon szocializálódtam, legalább ötször elolvastam a könyvet), Topkapi Szeráj, Hagia Sophia, és ami még belefér az időmbe. Vasárnap kései kelés, és gó hóm. De addig még endzsój szánsájn. Már ha lesz - egyelőre kicsit szomorkás az idő.

Indulok

Most pedig irány...



Dö fájnöl tájm for ö vájl... :'(

Meglepetééééééés

Zsófikának minden bizonnyal az volt - másoknak kevésbé. Valahogy én nem vagyok olyan nagyon meglepve (éppen csak egy icipicit).

Sztori itt.

Képek itt. (Figyelem! 18+!)

Én megyek még gyorsan obizni egyet, mármint az OBI áruházba rohanok néhány csőért. A kád fölött kicserélve a csap, a mosdó fölött szintén, de ahhoz, hogy a lefolyódugómozgatórudazatizébiszbasz is rendben legyen, kell még egy csődarab. Nektek addig is jó nyálcsorgatást szórakozást! :)