Tegnap már akkor talpon, majd négy keréken voltam, amikor még csak nem is pitymallott. Magam alá gyűrtem az országutat, és mentem, mentem rendületlenül. A felkelő nap első sugarai 70 km-re a fővárostól értek, mind engem, mind a fényképezőgépem szenzorát. Egész nap fotóztam és fotóztam. A végére aztán elfogyott a rendületlenség, jött helyette a rendület. Már sűrű sötét éjszaka volt, amikor visszatértem fatornyos kis falucskánkba.
Persze nem bírtam ki, muszáj volt foglalkoznom a képekkel, úgyhogy elég későn helyeztem magam vízszintesbe. Reggel aztán magamtól ébredtem, de egyszerűen azóta se tértem magamhoz igazán. S hogy most hogy érzem magam? Hát így:
Persze nem bírtam ki, muszáj volt foglalkoznom a képekkel, úgyhogy elég későn helyeztem magam vízszintesbe. Reggel aztán magamtól ébredtem, de egyszerűen azóta se tértem magamhoz igazán. S hogy most hogy érzem magam? Hát így:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Most szólj hozzá!